Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Ügyvédi munkával, szabadalmakkal és mezőgazdasággal is foglalkoztak a miniszterek

Az idei vagyonnyilatkozatok alapján a kormány tagjai tavaly ügyvédi irodából, szabadalmi jog értékesítéséből, mezőgazdasági tevékenységből, valamint oktatói munkából származó jövedelmekre tettek szert miniszteri illetményeik mellett - írja az MTI.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a többi miniszterhez hasonlóan 1,1 millió forintos jövedelmet kap tisztsége ellátásáért. A kormánypárti politikusnak továbbra sincs tartozása, megtakarítás pedig egymillió forinttal 4,5 millióra bővült.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter posztján szerzett jövedelmét földbérleti díjakból és osztalékból 10 millió forinttal, erdőgazdálkodásból pedig 3 millió forinttal egészítette ki. A miniszter immáron 26 hozzá köthető ingatlant sorolt fel. Lázár János megtakarításainak összértéke mintegy 55 millió forint, 2,2 millió forinttal kevesebb mint az előző évben. A tárcavezető pénzintézettel szembeni adóssága 35 millió forintról 55 millió forintra emelkedett, miközben magánszemélyeknek 8 millió forinttal kevesebbel, 32 millió forinttal tartozik.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter különböző formában meglévő megtakarításainak összértéke 3 millió forinttal mintegy 7 millió forintra emelkedett, szüleivel szemben fennálló 30 millió forintos tartozása nem csökkent.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter államkötvény-vagyonát 4,2 millió forintról 6 millió forintra növelte, hiteltartozása pedig 4,5 millió forintról 3,8 millió forintra apadt. A tárcavezető továbbra is résztulajdonos két II. kerületi lakóházban, ahogy két karcagi telke is megmaradt.

A fejlesztési minisztériumot vezető Seszták Miklós a korábbi 61 millió forint után tavaly 65 millió forintos bevételre tett szert ügyvédi irodájából. Megtakarításait az előző évihez hasonló mértékben, 32 millió forinttal bővültek, azok összértéke így meghaladja a 321 millió forintot.

Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének megtakarításai mintegy 3 millió forinttal emelkedtek, és meghaladják a 10 millió forintot, miközben nyilatkozatában ezúttal sem szerepel tartozás, ugyanakkor abban feltüntet egy XIII. kerületi lakást és négy bükkszentkereszti ingatlant.

Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter további 300 könyvvel bővítette addig 7 ezer kötetes könyvtárát, valamint egymillió forintot helyezett el takarékbetétben. Emellett megtartotta karcagi családi házát és szántóit, továbbá IX. kerületi lakását és 2007-ben vásárolt Toyota Corolláját.

Simicskó István honvédelmi miniszter nevén még mindig nincs ingatlan, megvan azonban 2009-ben vásárolt Ford Focusa. Megtakarításainak teljes értéke mintegy négy millió forinttal 53,6 millió forintra emelkedett.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjének vagyonnyilatkozatából kiderült, hogy Rogán Antal tavaly egy szabadalmi jognak köszönhetően 25 millió forintra tett szert találmány hasznosítására vonatkozó eseti díj formájában, amelyből ki tudta fizetni 27 millió forintos banki hiteltartozását. A licencet számos magáncég hasznosította Magyarországon és külföldön egyaránt. A miniszternek megmaradt a magánszemély felé fennálló 18,2 millió forintos adóssága, takarékban elhelyezett megtakarítása azonban 245 ezer forinttal gyarapodott.

Pintér Sándor feleségével birtokolt szerteágazó értékpapír-portfóliójának együttes értéke - jelenlegi árfolyamon számolva - mintegy 270 millió forintot tesz ki, nagyságrendileg ugyanannyit, mint tavaly, miközben a tárcavezetőnek még mindig fennállnak egymilliárd forintot meghaladó pénzkövetelései.

Trócsányi László igazságügyi miniszter hivatali fizetését két intézményből származó, több mint egymillió forintos oktatói és kutatói jövedelemmel egészíti ki. A tárcavezető euróban tartja megtakarításait, amelyek összértéke mai árfolyamon mintegy 30 millió forint. Ingatlanvagyona változatlan: egyebek mellett egy budapesti, XII. kerületi, 260 négyzetméteres ház és két fővárosi lakás résztulajdonosa.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk