kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Kis adók összevonása helyett az adminisztrációval bajlódnának a munkaadók

Állóháborúvá dermedt az OÉT tegnapi plenáris ülése, amelyen a felek a jövő évi adótörvényekről és az általános forgalmi adóról szóló törvénymódosításáról tárgyaltak - közli a Magyar Hírlap.

A szakmai szervezetek nehezményezték, hogy az idén sem kaptak adatokat, számításokat tartalmazó hatásvizsgálatokat az adótörvényekkel kapcsolatban - mire Csizmár Gábor államtitkár ígéretet tett ezek pótlására. Ennek ellenére a kormány már holnap dönt e törvények parlament elé benyújtandó változatáról.

A munkaadók is elégedetlenkedtek, ők ugyanis a kis adók összevonása helyett a jelenlegi adminisztrációs szabályokat részesítenék előnyben. Emellett az új áfatörvénnyel sincsenek kibékülve, mivel a szakemberek szerint a pénzintézeteknek hátrányokat, az átlagkeresetűeknek előnyöket, a szabálysértőknek pedig kemény szigort ígér.

A munkavállalók képviselői az elvonások csökkentését szerették volna elérni, illetőleg azt, hogy ne azonos elvonások sújtsák az egyéni (egy-öt főt alkalmazó) vállalkozásokat és a multikat. Veres János pénzügyminiszter erre azt felelte, hogy csak olyan kéréseknek tud eleget tenni, amelyek nem borítják fel a költségvetés bevételi, illetve kiadási oldalát. Ugyanakkor kifejtette, hogy a változtatásokkal mindenkinek jól jár, mivel az összevonások következtében egyszerűsödik az adórendszer, és csökkennek az adminisztrációs terhek. Legfeljebb az adófizetői kör és az adóalap szélesedik a kedvezmények szűkítésével, de ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a jövőben többen fizessenek kevesebb adót.

A munkaadók erre válaszolva kijelentették, hogy akkor inkább nem tartanak igényt az adminisztrációs terhek csökkentésére, mert sokkal fontosabb az, hogy legalább a korábbi színvonalon maradhasson a vállalatoknál a szakképzés - fejti ki a Magyar Hírlap.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk