kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Hetente éri közlekedési baleset a Magyar Közút dolgozóit

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményében azt írja, hogy 2000-től napjainkig 17 mérnökségi szakember halt meg munkaterületen figyelmetlen vagy szabálytalan közlekedők miatt. Hetente éri közlekedési baleset a közutas dolgozókat - írja az MTI.

Közös jellemzőjük ezeknek az eseteknek, hogy a munkaterületek mellett a jármű vezetője nem a kihelyezett forgalmi jelzéseknek, korlátozásoknak megfelelően közlekedett, és legtöbbször jelentősen túllépte a megengedett sebességet.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az országos, mintegy 32 ezer kilométeres közúthálózatot 93 mérnökségével üzemelteti. A mérnökségeken - és így közvetlenül az utakon - mintegy négyezren dolgoznak.

A gyorsforgalmi utakon 2018-ban 83 baleset történt olyan útszakaszon, amelyen munkát végeztek. A legtöbb baleset a munkaterület kezdeténél történik: vagy nem engedik be az elfogyó sávból az autósok egymást, vagy figyelmen kívül hagyják az előjelzéseket, és emiatt becsapódnak a munkavégzők közé. Tavaly 37 esetben terelőelemeknek, eszközöknek (táblák, villogósor terelőkúp, terelőfal stb.) vagy járműveknek ütköztek a figyelmetlen közlekedők az autópályákon és autóutakon. Tizenkét esetben közutas autónak, ebből kilencszer úgynevezett ütközési energianyelő eszköznek csapódtak. Utóbbiak a munkaterületen dolgozókat védik és a balesetet szenvedő járműben utazók sérüléseit is csökkentik.

Nemcsak a munkavégzéshez szükséges eszközök, hanem a munkások is gyakran megsérülnek, amikor például a lassabban közlekedő útellenőri autóba, a leállósávon vagy a padkán dolgozó munkagépekbe vagy az út szélén várakozó brigádszállító autóba csapódik be valamilyen jármű. Ilyenkor a legjobb esetben is zúzódások, könnyebb sérülések alakulnak ki, de gyakoriak a súlyos sérülések, és előfordult már halálos baleset is. Az elmúlt öt évben csaknem harminc ilyen eset történt közutas munkavállalókkal - hangsúlyozták.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tavaly országos figyelemfelhívó kampányt indított Biztonságunk az Ön kezében van! címmel. Az utóbbi hónapokban pedig munkacsoportot hozott létre a még biztonságosabb munkavégzési feltételek kialakítására - közölték. A terelések kiépítését is újratervezték, és folyamatosan gondoskodnak további forgalomtechnikai berendezések beszerzéséről is. Mindemellett a Magyar Közút Nonprofit Zrt. mindegyik mérnökségén évente többször tartanak munkavédelmi oktatást, szakembereik folyamatosan járnak képzésekre, külföldi tanulmányutakra - olvasható a közleményben.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen emelkednek a munkavédelmi és munkaügyi bírságok márciustól

A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta... Teljes cikk

40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk