Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Fél hónapos kényszerszabadság jön a román közszférában

A román kormány fél hónapos kényszerszabadságra küldi azokat a közalkalmazottakat, akik munkájuk természeténél fogva nincsenek abban a helyzetben, hogy az első vonalban vegyenek részt a koronavírus-járvány elleni küzdelemben.

Mindezt Ludovic Orban román miniszterelnök jelentette be szerdán este. A politikus a B1 kereskedelmi hírtelevíziónak adott interjúban azt mondta: kabinetje már eldöntötte, hogy a közalkalmazottak felváltva fognak kényszerszabadságra menni.

Kifejtette, hogy az elvi döntés megszületett, jelenleg a részleteket pontosítják, és hamarosan elfogadnak egy sürgősségi kormányrendeletet. Hozzátette: a jogszabály vonatkozik majd a központi és a helyi közigazgatásra, valamint azokra az állami intézményekre is, amelyek a parlament alárendeltségébe tartoznak.

Leszögezte: nem esnek a rendelet hatálya alá azok a közintézmények, amelyeknek tevékenysége nélkülözhetetlen a járvány elleni küzdelemben.

Minden érintett intézményben két csoportra osztják az alkalmazottakat, egyik felük 15 napig biztosítja a működést, a másik csoport erre az időre kényszerszabadságra megy, majd 15 nap múlva cserélnek, és azok dolgoznak, akik az első szakaszban kényszerszabadságon voltak.

A kényszerszabadságon lévő dolgozók a bérük 75 százalékát kapják meg. A kormányfő szerint az intézkedést azért vezetik be, hogy ezzel is akadályozzák a járvány terjedését.

Virgil Popescu gazdasági miniszter szintén a B1 csatornának azt mondta, hogy az intézkedésnek költségmegtakarítási vonzata is van, hiszen a kényszerszabadságon lévő közalkalmazottak két hétig nem fognak különböző pótlékokat sem kapni, amelyek igencsak megemelik az alapbérüket.

A tárcavezető emlékeztetett, hogy a versenyszféra szolidaritását kérték, így az a természetes, ha a közszférában dolgozók is szolidaritásról tesznek bizonyságot.

A versenyszférában a munkáltatók március közepétől több mint egymillió dolgozó munkaszerződését függesztették vagy bontották fel.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk