Megjelent: 5 éve

Romákat a közigazgatásba: gondok

Bajnai Gordon tavaly szeptemberben a Romaversitas Alapítvány tanévnyitóján jelentette be, hogy kormány 200 roma diplomás felvételét kezdeményezi a közigazgatásba. A program végrehajtását megvizsgálta Kállai Ernő kisebségi ombudsman, és több hiányosságot talált.

A pályázati határidők még nem zárultak le, máig mintegy 60 fő tudott így elhelyezkedni és 170 fő tett le versenyvizsgát a program feltételeinek megfelelő 287 főből, amelyet egy évig még fel tud használni, ha önerőből kívánna elhelyezkedni a közigazgatásban. A beérkezett panaszok alapján, a futamidő leteltét be nem várva, a Kállai Ernő kisebségi ombudsman vizsgálata számos hibát tárt fel.


Nem romák is részt vettek


Ezek közül néhány:
A közigazgatási versenyvizsgára felkészítés távoktatással történt, amely a nem jogi, igazgatási végzettségű, esetleg már régebben végzett diplomások számára nem volt megfelelő, így nagy volt a lemorzsolódás.


Mint oly sok más roma programban, itt sem volt fontos annak tisztázása, hogy a pályázók romák-e, ezt a jelentkezési lap kitöltésével adottnak tekintették, miközben a sajtóban is nyilatkoztak résztvevők arról, hogy egyáltalán nem romák.


A pályázók adatait, ide értve származásikat több évig kell kezelni az indikátorok alapján is, miközben az adatkezelése nem átlátható, így a program résztvevőinek adatvédelmi joga így sérülhet.


Következmények nélkül visszaléptek a foglalkoztatók


Hiányos volt a közvélemény, a résztvevők tájékoztatása, a vizsgára, állásinterjúra utazás költséginek utólagos megtérítése késedelmes, a pályázók kiközvetítése akadozott, mert a foglalkoztatók visszalépésének, a munkaerő-igényre vonatkozó igényeik módosításának, az interjút bonyolító tájékozatlanságának nem volt következménye, amely mögött vagy a gyenge szervezés és a munkáltatói előítéletesség egyaránt meghúzódhat.


A hibás programtervezés, végrehajtás mint alapjogi visszásság jövőbeli kiküszöbölése érdekében a biztos több ajánlást is tett.


2010. május 3.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek