kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

A hazai bérek az uniós és a V4-es országokéhoz mérten is alacsonyak

2018-ban a hazai béreknél kevesebbet csak a lettek, románok és bolgárok kerestek. A visegrádi országokban is jóval többet visznek haza a dolgozók. Szlovákiában 9237, Lengyelországban 9512, Csehországban 11 266 euró a nettó fizetés. Az unió átlaga pedig csaknem a magyar nettó háromszorosa, 24 700 euró - írja a Népszava.

A KSH friss adatai szerint idén júliusban az átlagkereset már bruttó 362 600 forintra rúgott, ami nettó 241 100 forintot jelent, ez a 2018-as adatokhoz képest 10,7 százalékos javulás, de így is elmaradunk szinte minden európai illetve V4-es országtól - emlékeztet a Népszava.

Az Eurostat adatai szerint 2010-ben 6256 euró volt a magyar éves nettó átlagbér, ennél kevesebbet akkor csak a litvánok, a lettek, a románok és a bolgárok kerestek. A 2018-as adatok már 8630 eurós nettó magyar átlagbért mutatnak, de ez még mindig a negyedik legalacsonyabb fizetség az unióban, a litvánok azóta már megelőztek minket.

"A hazai bérek lemaradása nem csökkent, sőt" - nyilatkozta a Népszavának Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke. Kezdeményezték a kormánynál a jövő évi minimálbéremelés újratárgyalását, és ennek érdekében a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) összehívását. Kordás László szerint a minimálbérek olyan alacsonyak, hogy kétszámjegyű béremelésre volna szükség.

Fotó: Pixabay
Népszava
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk