kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Fókuszban a szociális munka

Második alkalommal rendezik meg a szociális munka napja alkalmából a Szociális Expót november 12-én és 13-án Budapesten. A rendezvény a szociális munkát hozza közelebb az érdeklődőkhöz, előadásokon friss kutatási eredményeket publikálnak valamint az expó találkozási pontot biztosít az ország különböző részein dolgozó falu- és tanyagondnokoknak.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium esélyegyenlőségi szakállamtitkársága által rendezett szakmai találkozón leltárt készítenek arról, mit tett a kormányzat a fogyatékos emberek, a nők, a hátrányos helyzetű és roma állampolgárok esélyegyenlőségének érdekében a közelmúltban - olvasható a szervezők közleményében.


Képzési lehetőségek terítéken


A tavalyi Szociális Expóhoz hasonlóan idén is ki lehet próbálni számos olyan gyakorlatot, amelyet a szociális szakma ügyfelei és munkatársai számára fejlesztettek ki. Emellett az érdeklődök megismerkedhetnek a szakmában nyújtott képzésekkel, a képzőintézményekkel is.


Az idei rendezvényen is lesz kiállítás, ahol a szociális szervezetek mutatják be eredményeiket, kiadványaikat, projektjeiket és állítják ki az ügyfeleik érdekében, illetve az ügyfeleik által készült termékeket – írja az MTI.


2009. november 9.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek