Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Fekete foglalkoztatás: Lamperth szigorú lépéseket ígért

A feketefoglalkozatás és a feketegazdaság arányát magasnak nevezte, valamint célzott, tudatos és szigorú lépéseket helyezett kilátásba azok visszaszorítása érdekében a szociális és munkaügyi miniszter egy sajtótájékoztatón csütörtökön Békéscsabán.

Lamperth Mónika az MTI-nek, kutatói becslésekre hivatkozva elmondta, hogy napjainkban 400 ezer körüli a feketefoglalkoztatottak száma, míg a 2006-os GDP-hez képest a feketegazdaság arányát 17-20 százalékra tette."Nekünk nagyon célzott, tudatos és szigorú lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy ezeket szürkébbé tegyük, illetve kifehérítsük, és nagyon jól kell megtalálnunk az eszközöket is" - jelentette ki.

Hangsúlyozta: a kormány nem akarja a vállalkozókat feleslegesen "vegzálni", mert a tisztességesen dolgozó és adózó vállalkozók tartják el Magyarországot. A miniszter szerint ugyanakkor a szigorú intézkedések a tisztességesen vállalkozók érdekét szolgálják, s ezért támogatja a kormány ilyen irányú törekvéseit a kamara is.

Mint mondta, azok a vállalkozók, akik eleget tesznek a közterhek megfizetésének versenyhátrányba kerülnek azokkal szemben, aki azt elmulasztják. "A munkaügyi hatóságtól én azt várom, hogy szigorúan, korrekten, s ha kell, súlyos anomáliát tapasztalva kérlelhetetlenül lépjen fel, de mindig legyen érzékeny arra, hogy ez nem lehet felesleges vegzálása a vállalkozóknak" - szögezte le a miniszter. Lamperth Mónika szerint komoly visszatartó erő például, hogy azok a vállalkozások, amelyeket valamiért elmarasztalt a munkaügyi hatóság rendezetlen munkaügyi kapcsolatok, vagy bármilyen munkaügyi vétség miatt, nem vehetnek részt közbeszerzéseken, nem pályázhatnak állami, illetve unós forrásokra.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk