Megjelent: 4 éve

Megszorítások a BKK-nál?

A Magyar Nemzet névtelen informátora leépítésekről beszélt, a BKK. cáfolja az értesülést.

A Magyar Nemzet úgy tudja, a BKK Zrt. listát készít a cég munkatársainak beosztásáról, életkoráról, az elbocsátás esetén fizetendő végkielégítések mértékéről. A lap informátora szerint a jövőben lehetséges leépítések főként a pénztárosokat, a jegyellenőröket, illetve a mérnököket érinthetik. A cég a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta, nem terveznek létszámcsökkentést, de azt elismerték, hogy a járványhelyzet miatt felülvizsgálták 2020-as üzleti tervüket, mellyel összefüggésben a munkaügyi osztály is szolgáltat releváns adatokat.

A kialakult pandémiás helyzetre való tekintettel a BKK felülvizsgálja a 2020-as üzleti tervét, ennek kapcsán a szervezet minden szakterülete szolgáltat releváns adatot, így a munkaügyi osztály is. A tervezés célja, hogy megállapítsa, milyen hosszú távú pénzügyi hatásai lesznek a jelenleg tapasztalt kilencvenszázalékos utasszámcsökkenésnek a BKK bevételeire, és ezzel párhuzamosan miként lehet a költségeket optimalizálni annak érdekében, hogy a BKK a fővárostól kapott forrásokkal felelősségteljesen tudjon elszámolni” - áll a cég kommunkációs osztályának írásos válaszában.

Magyar Nemzet
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk