Nem mindegy, hogy mi van a HR-es fejében mérés közben

Örömteliséget mérjünk

Mindannyiunk számára világos, hogy a túlzott célorientációból és az 'amerikai álom' sikerhajhászásból adódó stressz kortizolt termel, mely leblokkolja számos szervi funkciónkat, kreativitásunkat. Immunrendszeri gyengeséget, szívelégtelenséget, cukorbetegséget és számos további betegséget okoz. Egy folyamatosan ideges és haragos arc nem túl vonzó; ösztönös szorongást, elutasítást vált ki. Mivel a fél éven át tartó stressz depressziót okozhat, egy haragos tendenciákkal rendelkező főnök csapatának nincs túl jó esélye arra, hogy mentálisan egészséges maradjon. A csapat átveheti a főnök depresszióját. A siker nemcsak, hogy nem jelenik meg, hanem pont ekkor kerüli el szervezetünket.

Első hallásra logikusnak tűnik így a stressz szint mérése. Mi történik azonban, ha a stresszt mérjünk örömteliség helyett?

Ekkor komolyan vesszük és 'materializáljuk' a stressz 'intézményét'. Teret, relevanciát, fontosságot tulajdonítunk neki, mintha egy valóban megfoghatóan létező dolog lenne, komolyan vesszük azt. Figyelmünk a stresszre összpontosul ahelyett, hogy azt gondolnánk, hogy a stressz csak egy 'hiba a rendszerben', mi pedig alapvetően örömteliek vagyunk. A pozitív iránti vágyunk fókuszát, negatív iránti figyelmünk veszi át. Hasonlatos ez az új vérnyomás-mérők ön-stresszelő hatására: minél többet méri valaki a vérnyomását, minél jobban aggódik miatta, annál magasabb lesz a vérnyomása. Egy lefelé tartó spirálba kerülhet.

Amennyiben erre figyelünk, mi a maximálisan elérhető pozitív lehetőség számunkra? Az, hogy a stressz megszűnt. Értéke 'mínuszból nullába' emelkedett.

A legegyszerűbb módja a 'minuszból nullába' kerülésnek, ha egyszerűen nem foglalkozunk magával a stresszhatással, vagy a stressz mérése közben annak várható eredményével.

Egy agyhullámokat elemző kutatásban a belső nyugodtságot, harmóniát jelző Alfa agyhullámokat (7-12Hz) kívánták a vizsgált személyben mérhető módon előidézni. Próbálkoztak szép tájképek elképzelésével, különböző zeneművek hallgatásával, jóga és egyéb mozgással, gyertyákkal, füstölőkkel, miközben folyamatosan a vizsgált fél fején volt az agyhullámokat mérő EEG eszköz. Ezek közül semmi nem eredményezett számottevő változást. Végül, a vizsgálati alany egyszerűen úgy érezte, hogy a kísérlet reménytelen, ezért feladja, letesz róla, hogy sikerülni fog. Abban a pillanatban, a még fején levő EEG műszer kiemelkedő Alfa hullámot rajzolt ki.

A kísérlet rámutatott arra, hogy maga a törekvés feladása, a 'szinte mindegy' látásmódja, a bármely végkifejlet elfogadásának állapota az, mely harmóniába emel bennünket.

Amennyiben képesek vagyunk felismerni magunkban a haragot, vagy bármely más kellemetlen érzést, mely épp akkor gyötör, vagy feszít belülről bennünket, a legjobb amit tehetünk, hogy nem vesszük komolyan, egyszerűen azt gondoljuk, hogy ez az érzés nem is annyira számít, úgyis el fog tűnni. Tíz perce nem volt ott, és bár most drámai előadást tart tudatunk színházában, tíz perc múlva már ott se lesz. Hamarosan úgyis kiegyensúlyozottabbak leszünk, lazábbá, könnyedebbé válunk ismét.

Asszociálhatunk erről például arra a tipikus történetre, amikor egy fiatalember nagyon törekszik arra, hogy legyen barátnője, de sehogy se jön össze neki. Végül elfogadja a jelen helyzetet, meglátja benne annak értékeit, megelégedetté és kiegyensúlyozottabbá válik, melynek köszönhetően röviddel azt követően nagyszerű társra lel.

A stressz által keltett hangulat nem vonzó senki számára sem, a kiegyensúlyozottságé a vonzó. A kiegyensúlyozott emberekre jó ránézni, jó érzés velük együtt lenni.

Nagyon kívánunk egy kinevezést? Tegyünk továbbra is hasznos dolgokat szervezetünk érdekében, azonban tegyük azt elvárások nélkül. Engedjük el elvárásainkat, fogadjuk el és becsüljük meg amivel rendelkezünk. Mivel a megelégedett, örömteli, mosolygó emberek vonzzák a sikert - persze, kivéve a mentális egészséget nem preferáló szervezeteket -, így hamarabb megérkezik a előléptetés. Amennyiben pedig nem, ezzel a látásmóddal akkor is nyerünk. A nyertesek pozíciójába helyezkedünk, és ott maradunk, bármi is történik.

Ekkor bontakoznak ki testünkben az örömteliséggel kapcsolatos neurotranszmittereink mint a szerotonin és a dopamin, ekkor oldja fel a stressz által blokkolt gén-részeinket az epigenome, ekkor bontakozik ki kreativitásunk és teljesítőképességünk, ekkor lesz az átlaghoz képest jóval kiemelkedőbb a cég bevétele és profitabilitása.

Hasznosabb és bölcsebb ezért a stresszel egyszerűen nem foglalkozni, sőt, még csak 'nem is nem-foglalkozni'.

Könnyebbé teszi emellett a dolgok kezelését az a mindennapokban alkalmazható gondolkodásmód, mely szerint bármi is történjen, nem az számít igazán, hogy konkrétan mi történt, hanem, hogy milyen motiváció állt mögötte. Ebben az esetben bárki, bármely módon hibázik jó szándéka mellett, megértő, intelligens módon kezeljük a történteket és így ő legközelebb jobban törekszik, minden jobban alakul.

Az éberség intelligencia (AQ) szempontjából a stressz és az azt okozó tényezők felismerése nagyra értékelendő első lépésként, azonban rögtön ezt követően érdemes aktívan tennünk azért, hogy a stresszt kiváltó tényező feloldódjon, eltűnjön.

Sokunk, többet kíván a semleges, nem-törekvő, nem ítélkező, elfogadó, elengedő, a néha egykedvűnek tűnő passzív stressz-nélküliséghez képest. Sokunk számára a 'mínuszból semleges állapotba' eljutni nem kielégítő. Mi a 'pluszba', az örömteliség állapotába kívánunk eljutni, melyben minden képesség kibontakozik és az élet vibrálóan izgalmassá válik.

Referencia pontunkat és így figyelmünk fókuszát ezért áthelyezzük a stresszből az örömteliségbe. Mivel azt kapjuk eredményül, amit mérünk, amire figyelünk, a lehető legjobbat teszünk ezzel magunk és szervezetünk számára is.

Fogalmazzunk pozitívan!

Figyelmünk iránya döntően meghatározza életünket. Amire figyelünk, az válik világunkká. Amennyiben megtanuljuk felismerni a nem-pozitív tényezőket, sokkal kevésbé tudnak azok befolyásolni bennünket. Ezt követően, amennyiben tudatosan a pozitív dolgokra figyelünk, örömtelibbé válik életünk.

Hogyan válnak valóra gondolataink?

Agyunk három fő részből áll. Az agy lebenyek, a jobb és bal hemiszféránk képezi a logikusan gondolkodás alapját, megőrzi az információkat és az emlékeinket. Ez képezi 'emberi agyunkat', vagy neocortex-ünket. Agyunk alsó középpontjában, agytörzsünk felett, nagyjából egy közepes méretű alma térfogatú területet tesz ki 'emlős agyunk', a limbikus rendszer, mely felelős az érzelmeinkért. Agytörzsünk és kisagyunk együtt a 'hüllői agyunkat' képezik, mely az alapvető túlélő és szaporodási 'drive'-unk érvényesülését szorgalmazza. Itt, agytörzsünkben található a retikuláris aktiváló rendszer (Reticular Activating System, RAS). Ennek kulcsfontosságú szerepe van életünkben; eddig nem is gondoltuk, hogy mennyire.

A RAS-ba csatlakoznak be az érzékszerveink idegrostjai. Ezek egy másodperc alatt úgy kétmillió érzékszervi benyomást - színeket, formákat, illatokat, hangokat stb. - közvetítenek a RAS-ba.

A retikuláris aktiváló rendszerünk egyrészt kiszűri azokat, melyek adott pillanatban fontosak számunkra és tudatos figyelmünkbe bocsájtja őket.
Másrészt, a RAS, mint egy egyszerű adattároló, elmenti az összes információt az adattár jellegű 'emberi agyunkba', neocortex-ünkbe. Ezt teszi mind a kétmillió benyomással, mely másodpercenként ér bennünket. Ugyanúgy menti el őket, mint ahogy egy számítógép ment a merevlemezére, vagy egy memória kártyára.

Az érzékszervi benyomások mikro-elektromos impulzusai által kialakulnak az azokat tároló agyi neuron-pályák; ez válik úgymond tudatalattinkká.

A RAS további jellemzője emellett, hogy a tagadó szavakat - mint a 'ne' és a 'nem' - az információs folyam értelmét tekintve nem veszi figyelembe. Pontosabban, mivel a tudat alatt elmentett információ blokkjai szavakból állnak, a tagadószót követő információs blokk (szó) elmentésének 'gyengítésére' használja. A “nem okos” kifejezésből például az “okos” szót tárolja el, csak kevesebb intenzitással, mintha nem lenne előtte a tagadószó.

Mi kerül eltárolásra így a következő mondatból?

"A stressz nem egészséges, ne engedd meg magadnak, hogy stresszes légy."

Ami ebből eltárolásra kerül az a következő: "A stressz egészséges, engedd meg magadnak, hogy stresszes légy."

Emiatt van többek között, hogy néhány ösztönszerűen-, 'hüllői agyát' preferálva működő férfi nem érti meg a nőktől kapott NEM-et. Hasonlóképp, az 'Isten/Allah haragja' gondolatát előtérbe helyező környezetben a harag blokkolja az emberi agy logikus gondolkodását. Eközben követőik engedik kibontakozni a haragot és az ezzel párhuzamos félelmet emlős agyunkban, melynek eredményeképp a rendelkezésre álló mentális energiájuk a hüllői agy kegyetlensége és érzelmi agyuk haragja és/vagy félelme között oszlik meg.

Nagyobb harag nagyobb félelmet okoz bennük, folyamatosan feszült idegállapot még nagyobb depressziót, mentális problémákat generál. Ezek az emberek negatív, lefelé tartó spirálba kerülhetnek.

Ezek alapján, a negatív kifejezések tagadása nem pozitív. Ismerjük a "hülye azért nem vagyok" szlogent. A negatív szavak tagadása a RAS/ tudatalattink szempontjából végső soron negatív ("hülye azért vagyok"). Használjunk ezért pozitív kifejezéseket ("azért, ment okos vagyok").

A RAS további jellemzője, hogy figyelmünket annak irányába tereli, amit előzetesen eltárolt agyunkban. Bármilyen adatkoktél is van fejünkben, az ahhoz hasonló impulzusokat a RAS 'megkeresi és felkutatja' az általunk érzékelt világban, figyelmünk elé vonja és ezáltal beigazolja számunkra annak relevanciáját. Ezért van az, hogy hasonló értékrendű emberek hasonlók társaságát keresik. Ami a fejünkben van, annak megfelelő dolgokat keresünk kívül, a világban.

Amennyiben a fejünkben levő 'adatcsomag' tele van a stresszel, érdeklődésünket ez irányba tereljük és a RAS-unk előbb vagy utóbb be fogja számunkra bizonyítani, hogy a stressz releváns, létező, és tán még azt is, hogy az olyannyira jelentős, hogy mi is stresszesek vagyunk.

Amennyiben egy stressz-szituációt komolyan veszünk, annak hatására, a neki tulajdonított fontosságú erőteljes impulzussal automatikusan elmentjük agyunkba a stressz koncepcióját, mely szomatizálhatja is testünket. Például has, vagy fejfájásunk alakulhat ki később miatta.

Amikor legközelebb fáj a hasunk, agyunkban, tudatalattinkban újraaktivizálódnak az előzetes stessz-hatás által létrejött neuron-hálózatok, tudatos vagy tudatalatti emlékek, és ismét stresszel reagálunk a megjelent pszichoszomatikus alapú eseményre. Megjelenik a félelem - "jaj, ismét fáj a fejem..." -, valamint a RAS beigazolja az általa eltároltakat - "...mert én stresszes vagyok" -. Ez visszaható jelleggel újratraumatizál bennünket, megnöveli a hasfájás erejét, gyakoriságát.

Hogyan lehet ezt elkerülni, pozitívan visszaható körré alakítani?

Azzal, hogy az örömteliségre fókuszálunk és azzal vesszük körül magunkat. Vígjátékokat nézünk, horrorfilmek helyett. Keressük az örömteli, vidám emberek társaságát. Gondolati opcióink közül a pozitívakat választjuk. Feltöltjük tudatalattinkat pozitív, örömteli benyomások sorával. Ekkor, amennyiben megjelenik egy előzőekben kialakult szomatikus hasfájás, azt gondoljuk - "hmm, fáj a fejem.., érdekes, de nem számít, nem is foglalkozom vele, hisz úgyis elmúlik, mert az idő jórészében általában örömteli vagyok" -. Pozitív spirálba lépünk ezáltal. Amennyiben megjelenik legközelebb is a fejfájás, az sokkal gyengébb lesz, míg végül eltűnik.

Számítanak ezért a pozitív érzékszervi benyomások, a pozitív szavakkal megfogalmazott mondatok.

A RAS 'adattároló' funkcionalitása szempontjából teljesen megegyezik az a dobhártya-rezgés, melyet mások szavai keltenek fülünkben, azzal a dobhártya-rezgéssel, melyet a mi szavaink keltenek. A mások és a saját szavainkban található adatokat is elmenti a RAS. Ez annyit tesz, hogy agyunk egészséges neuron hálózatának kialakítása szempontjából éppúgy számítanak azok a pozitív kifejezések, melyeket mi magunk mondunk, mint amit mások mondanak nekünk.

Amennyiben kritikát kell megfogalmazzunk, igyekezzünk ezért pozitív szavakat használni azok tagadó formájában, például: "Ez nem volt túl ügyes húzás." Ez jót tesz mindenkinek aki hallja, a kritizált félnek és önmagunknak is. Mindenki tanul belőle tudat alatt, mivel a RAS pozitív irányba tereli magunk és mások tudatosságát is. Legközelebb, annak érdekében hogy az "ügyes" kifejezés tudatalattiban levő relevanciáját beigazolja tudatalattink, ügyesebben fogjuk feladatunkat elvégezni.
Azt mondjuk ki ezért egy kritika során, amit el kívánunk érni, amit szeretnénk. Amit nem szeretnénk, azt pedig pozitív-tagadó szavakkal fejezzük ki.

Mindezek segítenek megérteni, hogy miért fontos az, amit mérünk. Amit mérünk, arra figyelünk, az ismételjük, így az válik fizikailag agyunk neuron-hálózatává, mely végül – a 'hasonló hasonlót keres' RAS működés szerint - a világunkká válik.

Fodor Szilárd
Happiness Consulting