Megjelent: 5 éve

Módosul a közmunkaprogram

Áprilisban indult az az Út a munkához program, amelynek keretében 86 ezer korábbi segélyzett dolgozik önkormányzatoknál. A foglalkoztatás átlagos időtartama 5,4 hónap, napi átlagos ideje hét óra – számolt be Herczog László munkaügyi miniszter és Szűcs Erika miniszteri megbízott. Tervezik a vállalkozói szféra bevonását is, ám csak nagyobb járulékkedvezménnyel és továbbbfoglalkoztatási kötelezettség nélkül jönnének – írja a Népszava.

Borsod, Heves, Nógrád: itt a legtöbb közmunkás


Herczog László úgy fogalmazott: a folytatáshoz meg kell teremteni a költségvetési fedezetet. Jelenleg 86 234-en dolgoznak a programban, a legtöbb segélyezett, és közfoglalkoztatásban részt vevő az Észak-magyarországi, illetve az Észak-alföldi régióban van, legkevesebbet pedig a Nyugat-Dunántúlon és Közép-Magyarországon regisztráltak.


2009. augusztus 5.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek