Megjelent: 4 éve

Egyszerűsödik több, az állampolgárokat és a vállalkozásokat érintő ügyintézés

Az egyéni vállalkozói tevékenységet segíti, hogy 2020. január elsejétől nem szükséges a vállalkozói igazolvány kiváltása, július elsejétől továbbá az egyéni vállalkozói tevékenység egyetlen adóhatósági bejelentéssel megkezdhető - írja közleményében a Miniszterelnökség.

images

Bejelentéssel is el lehet kezdeni bizonyos tevékenységeket - például járdaépítés, egyes erdészeti tevékenységek vagy munkaerő-közvetítés -, amelyek eddig engedélykötelesek voltak.

A nyugdíj előtt állóktól a jövőben csak a várható nyugdíjazást megelőző három, és nem öt-nyolc évben kérhetnek adatokat az illetékes hatóságok. A közgyógyellátottaknak fele olyan gyakran kell igazolniuk jogosultságukat, a megváltozott munkaképességűek vagy a súlyosan beteg gyermekeket nevelők esetében pedig megszűnik az ötévenkénti kötelező felülvizsgálat, ha a betegségben nem várható javulás. Ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően lehetővé válik, hogy az embereknek kevesebbet kelljen hivatali ügyintézéssel foglalkozniuk.

A gyorsabb és hatékonyabb közigazgatást segíti a hétszáz eljárás egyszerűsítését lehetővé tévő, tavaly decemberben elfogadott törvénymódosítás, valamint a Kormányablak-mobilalkalmazás bevezetése is - írja közleményében a Miniszterelnökség.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk