kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Sorozatos kirúgások a közmédiánál

Távozott a posztjáról Szabó Edina, a közszolgálati Duna Tv csatornaigazgatója. A 444 úgy tudja, hogy Belénessy Csaba tanácsadói szerződését is felbontották, továbbá a kontrolling osztály vezetője is távozik több közvetlen beosztottjával együtt.

Bár elméletileg közös megegyezéssel bontottak szerződést, a hírportál szerint ez valójában azt jelentette, hogy Papp Dániel vezérigazgató kirúgta Szabót, miután nem tudtak egyezségre jutni az műsorstruktúrával kapcsolatban. A 444.hu úgy tudja, hogy Szabó Edina nyilvánosan is kritizálta Pappot.

A korábban tartalomszolgáltatási igazgatóként dolgozó Papp szeptember végén lett az MTVA vezérigazgatója, annak ellenére, hogy 2011-ben meghamisított egy, Daniel Cohn-Bendit-ről készített riportot. Az erről cikkező Indexet aztán beperelte, de a bíróság végül 2015-ben jogerősen is kimondta, hogy Pappot jogszerű hírhamisítóként emlegetni.

Szabó Edina mellett Papp Dániel felbontotta Belénessy Csaba volt MTI vezérigazgató tanácsadói szerződését is, továbbá elküldték a kontrolling osztályról Bíró Anikót, és többen távoztak a közvetlen beosztottjai közül.

A hirado.hu-tól egyes infók szerint hat, mások szerint nyolc ember távozott - hivatalosan azért, mert beolvad az MTVA-ba eddigi leányvállalata, az online közmédia oldalait működtető Új Média és Teletext Kft.

444.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk