Megjelent: 16 éve

Veszélyes, ha valaki coach-nak képzeli magát

Idén szeptemberben két intézmény is speciális coach képzést indított. A Budapesti Műszaki Főiskola Gazdasági Karának és a Dr. Bodó Training and Consulting, az Európai Coaching Szövetség (ECA) hazai képző intézményének vezetőivel arról beszélgettünk, miért időszerű ma, kiket és mire készítenek fel a képzéseken.

Szerencsések az emberi erőforrás szakemberek: az elmúlt 10-15 évben folyamatosan vonzóbbnál vonzóbb szakágak kínálkoztak meghódításra. A '90-es években a munkaerő-kiválasztás, a fejvadászat állt a szakmai vágyak élén, majd a szervezetfejlesztés ragadta magával a lelkes HR-eseket, ma pedig a coaching sokak álma. Az idén szeptemberben indult két professzionális coach képzés arra indította a HR Portált, hogy utánajárjon, mi áll a népszerűség hátterében.

A Budapesti Műszaki Főiskola Gazdasági Kara (BMF) és a Dr. Bodó Training and Consulting egyaránt egy több hónapos kurzus keretében vállalkozott kifejezetten "coachok" vagy ahogy a BMF hívja, üzleti tanácsadás szakértők képzésére. A képzésekről a BMF részéről Dr. Szűts Istvánnal, a Gazdasági Kar dékánjával és egyben tanárával, valamint Dr. Baracskai Zoltán egyetemi tanár és coach-csal, a Dr. Bodó Training and Consulting részéről pedig Dr. Bodó Péterrel, az ECA alelnökével beszélgettünk tréner és coach minőségében.

Hová képezünk?

Hazánkban még épp csak formálódnak a coaching igények - erősítik meg az általános véleményt a Dr. Bodó Training and Consulting képzésére járó coach aspiránsok - néhányuk gyakorló coachként. A helyzet kettős: vagy az van, hogy "a felső vezetés kiadja, hogy legyen egy coach a középvezető mellett, mert valami nem jól megy" - mondja Besnyi Erika tréner, vagy ennek az ellenkezője, ahogyan Dr. Mihály Andrea kognitív terapeuta, gyakorló tréner fogalmaz "még nincs akkora kereslet coachra, mint amekkora szükség volna rá" - azaz nem alkalmaznak coachot, habár az sokat segíthetne. Általánosságban tehát nem tudatosan folyik a coaching, ennek ellenére évek óta elérhetőek a képzési piacon a pár napos-hetes coaching kurzusok.

Tanulható-e a coaching

Dr. Baracskai Zoltán meggyőződése szerint a rövidebb kurzusok kiváló tudásfrissítő módszerek azok számára, akiknek már van átlátása az üzleti és fejlődési folyamatokról. A BMF két féléves képzésének célja nem ez. - Mi átfogó látásmódot szeretnénk megtanítani a hallgatóknak. Sok munkát fektettünk abba, hogy a tárgyak elismert szakembereinek tudását ne doktrínaszerű önálló tudományként, hanem összefüggéseket megmutatva közvetítsük a résztvevőknek. A szociálpszichológia alaptantárgyba például beleépítettük a befolyásolás módszereit, és a vállalatvezetés mellett az emberi gondolkodásról is tanulnak a hallgatók. Akiktől egyébként a végén azt is várjuk el, hogy képesek legyenek transzdiszciplináris szemlélettel ránézni egy problémára - fogalmaz Dr. Baracskai Zoltán.

A speciális coach képzés csak hazánkban új - mondja az Ausztriában élő és dolgozó Dr. Bodó Péter. Németországban például 200 körül van a bejegyzett coach képzések száma. Az USA-ban és Nyugat-Európában a '80-as évektől napjainkig a coaching különböző fejlődési fázisokon ment keresztül; a felsővezetői támogatásból kiindulva, a középvezetőkre kiterjedően, mára a személyzetfejlesztés profi eszközévé vált. A képzők is ez irányba fejlesztették magukat, a coaching önálló szakmává formálódott, kialakultak a módszerei, technikái, amiket meg lehet tanulni.

Sőt muszáj tanulni - hangsúlyozza Dr. Szűts István is. A coaching igénye gyorsan érte el Magyarországot. A mai tanácsadóknak nincs húsz évük arra, hogy saját tapasztalatokkal fokozatosan gazdagítsák tudásukat, amire majd építhetik a támogató szolgáltatásukat - ahogy az első coachok tették. Most pár éven belül lesz szükség több tíz jól képzett, "érett" coachra.

Kiből lesz coach... és kiből biztosan nem

Mi már a képzés előtt szerettük volna, hogy kiderüljön az alkalmasság. A "felvételi vizsga" az oktatókkal folytatott elbeszélgetés volt. Így a jelentkezőnek és nekünk is megvolt az esélyünk, hogy kiderüljön, ha valakinek nincs itt a helye. Aki biztosan nem coach, az a "társalkodónő" és a "terapeuta" - emeli ki Dr. Baracskai Zoltán, a tőle megszokott lényegmegragadó stílusban. - A jelentkezők 10-15 százalékát elutasítottuk vagy ők léptek vissza. Mi tehetséges, tanulékony embereket kerestünk, akik képesek lesznek megérteni a vezetők kontextusát és megvan bennük az alapvető kíváncsiság az állandó tanulásra. Ezek a képességek elengedhetetlenek (persze, nem elégségesek!) az üzleti szférában működéshez. Ha valaki csak felmondja a leckét, az csak a reklámszövegre lesz elég. Veszélyes, ha valaki coach-nak képzeli magát! - tette hozzá.

A Dr. Bodó Training and Consulting, mint az Európai Coaching Szövetség (ECA) Magyarországon működő képző intézete szintén már a jelentkezésnél kiszűrte azokat, akiknek a képzés elvégzése nem lesz elegendő, hogy coach-csá váljanak. A jelentkezőknek az ECA coach alapkövetelményeit kellett teljesíteniük a felvételhez, amik az egyetemi vagy főiskolai végzettség, legalább négy éves emberekkel folytatott segítő tevékenységben szerzett gyakorlat, kiegészítő pszicho-szociális képzés vagy igazolt kompetencia (pl. minőségileg meghatározható képzés a kommunikáció, a coaching vagy a mentoring témakörében).

Dr. Bodó Péter emellett vallja, hogy a tanulható technikák, mint például a kérdezéstechnika mellett az intuíciónak is nagy szerepe van abban, ki alkalmas a coaching munkára. De még ennél is többet számít szerinte az önismeret, mert, ahogy mondja, csak az képes másokat mélyebben megérteni, aki ismeri és elfogadja saját személyiségét és reakciót. A coaching tevékenység segítő munka, ami az emberekkel való interakción keresztül zajlik, amihez kiváló emberismeret, szociális érzék és a kommunikáción belül elsősorban az önreflexiós képesség szükséges. Ezeket a képességeket a képzés jelentős önismereti résszel támogatja. A coaching egy interdiszciplináris műfaj. A művelőinek egyaránt rendelkezniük kell valamilyen szintű ismerettel a tanácsadás, képzés, szupervízió és az üzleti területekről.

A felvételi követelményekből kiderül, hogy a célcsoport a gazdasági szféra, nagy hangsúllyal a személyzeti és képzési területek gyakorlott képviselői. Pályakezdők, valamint a "kívülálló" érdeklődők itt most nem rúghatnak labdába. Ez a szelekció tovább növeli a képzőintézmények szándékolt céljának elérését, vagyis hogy magas színvonalú üzleti képzést honosítsanak meg Magyarországon. A BMF akkreditált képzése péntek délutáni és szombati órákkal, a Dr. Bodó Training and Consulting intenzív moduláris képzése pedig bentlakásos formában végezhető. Terveik szerint az intézmények évente egy-egy új csoportot indítanak.

Petrány Viktória, HR Portal

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen az igazi emberközpontú munkahely?

Bár sok cég vallja magáról, hogy emberközpontú, legyen szó, akár az ügyfelekről vagy a munkavállalókról, és valószínűleg bizonyos folyamataik... Teljes cikk

Mi leszel, ha nagy leszel? - miért céltalanok a mai fiatalok és mit tehetünk ellene?

Hogyan vált a fiatalkori céltalanság társadalmi jelenséggé és mit tehetünk ellene? Mennyiben hibás a közösségi média? Ez az cikk segíthet a... Teljes cikk

Így lehet sikeres a karrierváltás 40-en túl

Mely lépések kulcsfontosságúak ahhoz, hogy aki középkorúként karrierváltásra adja a fejét egy biztosan kifizetődő új irányt válasszon? A... Teljes cikk