kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Megugrott a kereslet az alkalmi és idénymunkára

Növekszik az igény az alkalmi és idénymunkásokra; az év első hat hónapjában 631 ezer ember szegődött el az egyszerűsített foglalkoztatás kereteiben.

A legálisan felvett időszakos alkalmazottak után majdnem nyolcmilliárd forint adóbevétel érkezett a kincstárba fél év alatt - írta a pénteki számában a Magyar Idők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatására hivatkozva.

Az egyszerűsített foglalkoztatás idei számait ismertetve a lap azt írta, hogy az év első hat hónapjában 631 ezer ember talált magának alkalmi vagy idénymunkát, a tavalyi féléves adat nagyjából 590 ezer ilyen alkalmazottról szólt, a két évvel ezelőtti hathavi érték pedig nem érte el az 550 ezret. Az idén a tavalyinál több, 135 ezer vállalkozás vett fel legális keretek között munkaerőt átmeneti feladatokra, a 631 ezer ember hat hónap alatt majdnem tizenegymillió munkanapot töltött el alkalmi vagy idénymunkával. Tavaly ez a szám például tízmillió körül alakult, a 2016-os pedig kevesebb volt kilencmilliónál.

A lap emlékeztet, a közterhet a munkával eltöltött napok alapján kell megfizetniük a munkaadóknak. A jogszabály szerint a mezőgazdaságban és a turizmusban tevékenykedő időszaki alkalmazott után naponta ötszáz, az egyéb alkalmi tevékenységet végzőnél naponta ezer, a filmes statiszta esetében pedig napi háromezer forint adót kell leróni.

Az első félévben ötezer személy segédkezett alkalmi keretek között filmes munkában, a turizmusban 11 ezren találtak maguknak rövid időre szóló munkát, az agráriumban 94 ezer ember helyezkedett el átmenetileg, más jellegű alkalmi munkára pedig 521 ezren vállalkoztak. Az államkasszába így megközelítőleg nyolcmilliárd forint befizetés érkezett - nagyjából kilencszázmillió forinttal több, mint a tavalyi első félévben.

Magyar Idők

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk