kapubanner for mobile
Megjelent: 21 éve

Japán kábelüzem épül Kisbéren

Japán kábelgyártó üzem települ Kisbérre, a Sumitomo mamutcég európai leányvállalatának (SEWS) döntése értelmében.

A SEWS Autókábel Magyarország Kft.-t 5 millió eurónak megfelelő tőkével alapították, a cég 2004 őszén kezdi meg a termelést, kezdetben 50 dolgozóval. Az alapítás előkészítésében, a helyszín kiválasztásában közreműködött a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH). Mint Toshio Hagihara, az induló üzem ügyvezető igazgatója a sajtó képviselőinek elmondta: a gyárban halogénmentes szigetelésű, környezetbarát gépkocsikábeleket gyártanak majd, kezdetben havi 200 tonna mennyiségben. Ez nyersanyagul szolgál a kábelkötegek elkészítéséhez, amellyel Magyarországon a cégnek három üzemegysége is foglalkozik: kettő Móron, egy pedig Alattyánban. E gyárak eredményei is hozzájárultak ahhoz, hogy a Sumitomo a térségben a gyártóbázisának helyszínéül Magyarországot választotta. Innen látják majd el a lengyel, szlovák és román összeszerelő üzemeiket is. A Népszabadság kérdésére válaszolva a japán menedzser elmondta, hogy terveik szerint a kisbéri üzem maximális termelése 600-700 tonna kábel lesz havonta, ennek előállításához 100-150 főt alkalmaznak majd.

Udvardi Erzsébet, Kisbér polgármestere elmondta, hogy a település 40 hektáros ipari területén már működik egy 2001-ben alapított, gépkocsizárakat gyártó japán cég, ahol 150 főt foglalkoztatnak, s amely a jövőben ugyancsak bővíteni kívánja termelését és dolgozóinak létszámát. A polgármester hozzátette, hogy mindkét japán társaságnak biztosították három évig az 50 százalékos épület- és iparűzési adókedvezményt. Lednitzky Péter, az ITDH vezérigazgatója szerint a külföldi tőke továbbra is érdeklődik Magyarország iránt, a japán cégek esetében pedig éppenséggel növekvő aktivitásról lehet beszélni.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup

A Citigroup 430 alkalmazottat bocsát el New Yorkban a különböző részlegeiben - közölte a bank a munkaügyi minisztériumhoz hétfőn benyújtott... Teljes cikk

Három év alatt több mint ötezer teljes munkaidőben dolgozó pedagógus tűnt el a rendszerből

Három év alatt több mint ötezerrel csökkent a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma a köznevelésben – derül ki a Köznevelési Információs... Teljes cikk

Baleset történt a komáromi akkumulátorgyárban

Feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen az LMP a komáromi akkumulátorgyárban vasárnap történt baleset miatt - közölte az ellenzéki párt hétfőn az MTI-vel. Teljes cikk