kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Öntanuló szoftver és mesterséges intelligencia segíti a HR-t

Egy-egy esemény, mint például előléptetés, fizetés nélküli szabadság, vagy külföldi kiküldetés megszervezése a cégméret növekedésével komoly adminisztrációs terhet jelent a vállalatok számára.

images

Ilyenkor ugyanis nem csak a HR különböző rendszereiben, hanem más vállalati rendszerekben (pl. IT, pénzügy) egyaránt meg kell tenni a szükséges változtatásokat, mely csupán egy érintett esetén több órányi munkát jelenthet. Egy több ezer fős vállalatnál az ehhez hasonló, mindennapi események kezelése jellemzően jelentős erőforrások felhasználásával zajlik, az érintett dolgozó szemszögéből nézve gyakran vontatottan.

Az intelligens szolgáltatások mögött futó gépi tanulás egyrészt javaslatokat tesz az egymással összefüggő feladatokat elvégzésére, és van, amit saját maga is végrehajt a beállításoknak megfelelően. Az SAP öntanuló algoritmusa elsőre több tucat HR-es eseményt támogat, a szoftvercég célja, hogy közel 400 ilyen eseményre is képessé tegye. Egy közel kétezer fős cégnél, egy év alatt akár 2700 munkaórát meg lehet spórolni az automatizálással.

Többek között a mentorálás és a coaching folyamata is a felhőbe helyezhető, ahol így a felek közvetlenül találhatnak egymásra, úgy hogy közben a HR is követni tudja a folyamatot. Akár karrieroldal is "összelegózható" különösebb IT tudás nélkül is a cég számára a rendszer segítségével.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A diákok több mint fele tanulna mesterséges intelligenciával, de csak kevesen férnek hozzá az iskolában

Németországban és Ausztriában tízből négy tanuló fér hozzá az AI-hoz az osztályteremben, az Egyesült Királyságban és Spanyolországban ez az... Teljes cikk

Vajon megtaláljuk az egyensúlyt az ember és az AI között? - avagy az AI emberi arca

Vajon mit tartogat 2024-ben a mesterséges intelligencia? 2023-ban minden eseményen téma volt az AI és ember kapcsolata, hatása egymásra. HR szempontból... Teljes cikk

Az üzleti hallgatók készen állnak a mesterséges intelligencia munkahelyi használatára

A brit gazdasági szakos hallgatók szerint az ügyfélszolgálati munkakörökre lesz a legnagyobb hatással a mesterséges intelligencia - derül ki egy... Teljes cikk