Megjelent: 5 éve

2500 fővel csökkenti dolgozóinak létszámát egy szlovák acélmű

A kassai U.S. Steel vállalat a napokban jelentette be, hogy 2021-ig 2500 fővel fogja csökkenteni az alkalmazottai számát az acélműben, illetve annak leányvállalataiban - írja az infostart.hu oldal.

Az amerikai tulajdonú kassai vasmű így dolgozóinak ötödét küldi el, hogy megőrizze versenyképességét - írja a lap.

A cég rossz helyzetének oka, hogy az amerikai védővámok bevezetése után az ázsiai acélgyártók átirányították termékeik egy részét az európai piacra, ezzel nagy nyomás alá helyezték az európai acélgyárakat.

Az U.S. Steel kassai üzeme a csökkenő megrendeléseknek köszönhetően májusban négynapos munkahetet volt kénytelen bevezetni, majd júniusban leállították az egyik kohót, így a dolgozók már számíthattak a létszám leépítésre, amit most be is jelentettek. A szakszervezetek jelenleg a vállalat vezetőségével tárgyalnak annak érdekében, hogy megakadályozzák az elbocsátásokat.

infostart.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk