kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Szervezetfejlesztés, ahol összefonódik a HR és a Lean

A lean/kaizen módszertanok és elméletek ma már nem ismeretlenek a legtöbb HR szakember számára, nem számítanak már újdonságnak, sőt egyre több helyen alap elvárásként, meghatározó vállalati kultúrát formáló rendszerként alkalmazzák őket. Természetesen sokan sokféleképpen értelmeznek és használnak eszközöket, módszereket, ki-ki a saját, egyedi stratégiai céljait figyelembe véve. Egy azonban biztos, arra már minden szervezet rájött, hogy a „lean utazás” elképzelhetetlen az emberek megfelelő bevonása és a szervezeti tagok folyamatos fejlesztése nélkül, ebben pedig stratégiai szerep jut a HR-nek, legfőképp most, amikor már nem a toborzáson, hanem a megtartáson van a fókusz.

kaizenEz a bizonyos bevonás és fejlesztés, azonban nem is olyan egyszerű dolog, ahogyan a korábbi viselkedési normák és attitűdök megváltoztatása sem. Szintén komoly kihívás egy megfelelő, motiváló és a hatékony kommunikációra építő rendszer felállítása is, ahol minden szereplő számára tiszta és világos a cél, hova és hogyan kell eljutni.




Miért van az, hogy olyan sok, kezdetben lelkes kolléga pár hónap után elveszti lelkesedését? Miért olyan nagy az ellenállás, ha a korábbi működésünkön változtatni szeretnénk? Miképp járul hozzá a coaching, egy jól működő szervezet életéhez? Hogyan növelhető a dolgozói elkötelezettség és lojalitás? Mit tegyünk, hogy a dolgozóink kompetensnek és fontosnak érezzék magukat? Hogyan érjük el azt, hogy a lean utazás csupa öröm és inspiráció legyen a munkatársaink számára? A szabványosítástól vajon kreatívabbak leszünk? A verseny, vagy az
együttműködés viszi előre a fejlődést? Ha már egyszer elbuktunk, hogyan álljunk újra talpra?



Nos, ilyen és ehhez hasonló kérdéseket fogunk megválaszolni az őszi, immáron 20. lean konferenciánkon, ahol előadóink közt, nem csak lean-esek, de tapasztalt HR vezetők, cégvezetők is ott lesznek, sőt körünkben üdvözölhetjük elsőként Mérő Lászlót is, aki érdekes megvilágításba helyezi a lean-t az együttműködéssel és kooperációval átszőve. Kilenc tapasztalt, sok kudarcot és sikert megélt, kiváló előadó osztja meg saját élményét a témában, nem elhallgatva természetesen a hibákat és buktatókat sem, amiből mindannyian rengeteget tanulhatunk. Minden HR szakembernek itt a helye, akit érdekelnek a 2017-es év szervezetfejlesztési kihívásai és tanulni szeretne másoktól.
Részletes program és jelentkezés itt.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Csodálatos panoráma - végtelen látvány Ez a Hotel Ózon és a hamarosan nyíló Infinity étterem a Mátra szívében!

Amikor rendezvényünk számára helyszínt keresünk, akkor általában több hasonló ajánlat között kell kiválasztanunk a legjobbat és a... Teljes cikk

Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya?

Mit hoz a 2024-es év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra... Teljes cikk

Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk