kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Pszichológus is segít az elbocsátott BKV-dolgozóknak

A csoportos létszámleépítés következményeinek mérséklésére megállapodást kötött a BKV vezetése és az üzemi tanács - közölte a társaság.

Egyebek mellett belső átképzések szervezésével és álláskeresési tanácsadással mérsékli a létszámleépítés következményeit a BKV - olvasható a tizennégy pontból álló megállapodásról szóló közlésben. A dokumentumot Antal Attila, a BKV Zrt. vezérigazgatója és a cégnél működő üzemi tanácsok képviseletében Kovács Balázs, a Központi Üzemi Tanács (KÜT) elnöke írta alá pénteken.

A megállapodás értelmében a társaság augusztus 15-étől kihelyezett ügyfélszolgálati irodát működtet, ahol az álláskeresési tanácsadás mellett jogsegélyszolgálatot és pszichológusi segítségnyújtást is biztosít. A közlés kitér arra, hogy a BKV a törvény, valamint a kollektív szerződés szabályait egyaránt alkalmazza a felmondási idők és a végkielégítések vonatkozásában, illetve törekszik arra, hogy egy családból több személynek ne szűnjön meg a munkaviszonya.

A megállapodás mindezeken kívül szabályozza például a munkásszállókon, szolgálati bérlakásban élők, a tanulmányi szerződéssel rendelkezők, lakáskölcsönt fizetők helyzetét is - teszik hozzá.

A hét elején a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) arról tájékoztatott, hogy munkaügyi bíróságon támadja meg a BKV négyszáz dolgozó elbocsátásáról szóló döntését, mert nem kapták meg az indokokról szóló részletes dokumentumot.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk