kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

72 éves korunkig fogunk dolgozni?

Egy friss OECD tanulmányból az derült ki, hogy míg 1980-ban húsz 65 éves vagy a feletti korú jutott 100 aktív korúra, ez az arány 2015-re már 40 százalékkal emelkedett, tehát 28 időskorú jutott 100 aktív korúra. A következő 35 évre vonatkozó becslés szerint pedig már 53 időskorú jut 100 dolgozó korúra, ami további 90%-os növekedés - írja a Portfolio.

A tanulmány a munkaerőhiány és az elöregedő társadalom összefüggéseit vizsgálta meg. Ebből többek között az is kiderült, hogy hazánkban 7 évvel kellene megemelnie a nyugdíjkorhatárt ahhoz, hogy stabilizálódjon 2050-ig az időskori függőségi ráta. Azaz 72 éves korunkig kell dolgoznunk ahhoz, hogy a hátralévő nyugdíjas években is megélhessünk - írja a lap.

Az időskori függőségi ráta azt mutatja meg, mekkora a 65 évesek vagy a felettiek aránya a dolgozó, 20-64 közöttiekre vetítve.

Sok országban a nyugdíjkorhatár emelésével próbálják orvosolni a problémát. A tanulmány írói kiszámolták, hogy 1980 és 2015 között mennyivel kellett volna emelni a nyugdíjkorhatárt ahhoz, hogy az időskori függési rátát annak 1980-as szintjén tartsák meg. Eszerint a vizsgált 35 évben az OECD országokban átlagban 3,4 évnyi korhatár-emelésre lett volna szükség.

A szakértők azzal számolnak, hogy a várható élettartam nem emelkedik olyan mértékben, mint az elmúlt évtizedekben. Az OECD országokban átlagosan 8,5 évnyi korhatár emelésre volna szükség ahhoz, hogy stabilizálódjon a ráta. Ez országonként eltérő, míg Magyarországon 7 év, addig Dél-Koreában 15,5, Spanyolországban és Chilében 11 évnyi nyugdíjkorhatár emelésre lenne szükség.

A tanulmány szerzői szerint a probléma a korhatár emelés mellett, a nők foglalkoztatásával, magasabb nyugdíjhozzájárulás fizetésével és adókkal lehetne orvosolni.

Fotó:Pixabay
Portfolio
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Óriási szakadék tátong a nyugdíjas álmok és a reális kilátások között

Ötből több mint két brit felnőtt úgy véli, hogy a jelenlegi nyugdíjkorhatárnál (66 év, ami 2026-ban 67 évre emelkedik) vagy azt megelőzően... Teljes cikk

Mikor kérhető a nyugdíj újraszámítása?

A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek kérhetik a nyugdíjkorkorhatáruk betöltését követően, hogy... Teljes cikk

Méltányossági: nyugdíjemelés, árvaellátás, táppénz és gyed

Bizonyos szociális ellátások és juttatások valamint pénzbeli ellátások igyényelhetők méltányossági alapon. Mikor igényelhető, kinek járhat... Teljes cikk