kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Segíti a kormány a kisgyermekesek foglalkoztatását

Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára Szél Bernadett kérdésére reagálva nyilatkozta juttatásokkal, adókedvezményekkel és uniós támogatásból finanszírozott programokkal is segíti a kormány a kisgyermeket nevelők munkába állását, a rugalmas foglalkoztatást, a munka és a magánélet összehangolását - írja az MTI.

Az LMP társelnöke július 17-én fordult Balog Zoltánhoz, az emberi erőforrások miniszteréhez azzal a kérdéssel, hogy a kormány miképpen tervezi megkönnyíteni a gyermeküket egyedül nevelők munkába állását.

Az államtitkár az Országgyűlés honlapján kedden közzétett válaszában ismertette: a GYED Extra a gyermekgondozási szabadságon lévők foglalkoztatását segíti a pénzbeli ellátások elvesztése nélkül, a Munkahelyvédelmi Akció keretében pedig több mint 34 ezer - gyermekgondozási díjban, gyermekgondozást segítő ellátásban vagy gyermeknevelési támogatásban részesülő - munkavállaló részesül foglalkoztatói adókedvezményben havonta.

A kisgyermekesek foglalkoztatását segítő, uniós támogatású munkaerőpiaci programokra közel 500 rugalmas foglalkoztatási szempontú cég pályázott. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy átalakult a gyermekek napközbeni ellátásának rendszere is, új intézménytípusok - többek között munkahelyi bölcsődék - létesültek, a bölcsődei férőhelyek száma pedig 14 ezres növekedéssel 60 ezerre emelkedik 2018-ig.

Az egyedülálló munkanélküli szülők munkaerőpiaci integrációját képzések, személyre szabott szolgáltatások, támogatott foglalkoztatások, valamint mobilitási és lakhatási támogatások is segítik: az "Út a munkaerő piacra" programba júniusig 3 ezer kisgyermekes szülőt ért el, az Ifjúsági Garancia Program pedig az első fél évben közel 57 ezer 25 év alatti fiatal - köztük sok szülő - foglalkoztatását támogatja - áll a közleményben.

Az NGM államtitkára arra számít, hogy a vállalkozóvá válást segítő mentorálásoknak és tőketámogatásoknak köszönhetően 2020-ig összesen több mint 9 ezer új vállalkozás jöhet létre. Lepsényi István felidézte, hogy a Munka Törvénykönyve a 3 éven aluli gyermeket, illetve három vagy több gyermek esetén az 5 éven aluli gyermeket nevelő szülő részmunkaidős foglalkoztatását biztosítja.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk