kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Törvénysértő cégek az interneten

Hat cég olvasható a Liga Szakszervezetek Fekete Könyvnek elkeresztelt listáján, mely a munkavállalók jogait megsértők adatait tartalmazza. A cégek azt állítják, a Liga többször tévedett.

Hat cég már olvasható a Liga Szakszervezetek Fekete Könyv elnevezésű internetes listáján, amelyen a munkavállalók jogait megsértő cégek szerepelnek. A listát folyamatosan töltik fel, egyelőre a Magyar Suzuki Rt., a szombathelyi gépjármű-elektronikával foglalkozó Delphi Packard Kft., a hasonló profilú, szintén szombathelyi, repülőgépekkel foglalkozó Aeroplex, a székesfehérvári Philips Kft., a Villszöv Rt. valamint a Nitrogénművek Rt. szerepel a jogsértők között.

A Liga Szakszervezetek most még csak azoknak a cégeknek az adatait hozta nyilvánosságra, amelyek bizonyíthatóan jogsértő magatartást tanúsítottak a munkavállalókkal szemben, mondta Schnider Marianna, a Liga jogi szakértője a FigyelőNetnek. A lista azonban nem végleges, az oldalt folyamatosan töltik, és a publikálási szempontok kidolgozása is folyamatban van.

A FigyelőNet utánajárt a listán említett ügyeknek: a munkáltatók és a Liga egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesznek, amelyeket nehéz ellenőrizni, hiszen a magyar jogrend szerint csak az ítélethirdetés nyilvános, később azonban csak az érintett felek férhetnek hozzá az ítélethez. A Villszöv Rt. kifogásait azonban a Liga elismerte.

Egyértelmű eset

A pétfürdői Nitrogénművek Rt.-nél tavaly négy üzemi tanácstagot bocsátottak el rendkívüli felmondással. A munkáltató arra hivatkozott, hogy az érdekvédők megsértették a társaság jó hírnevét és gazdasági érdekeit azzal, hogy az üzemi tanács és a vállalat közötti jogvitában keletkezett peranyagokat megismertették egy harmadik féllel. Az ügy nagy port kavart. Csizmár Gábor, foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter több fórumon is elítélte a munkáltató tettét, amelyet szégyenletesnek és felháborítónak titulált.

Nem nyilatkozik a Suzuki

A honlap szerint a jogsértésekben éllovas Suzuki tizenhárom dolgozó esetében átlépte a rendkívüli foglalkoztatásra vonatkozó, éves szinten kétszáz órában maximált időkeretet, a szabálytalan ciklusú termelés során a törvényes három nap helyett, havi hét nap szabadnapot adott ki 2111 főnek, több mint négyszáz fő esetében nem adta ki a 2004. évi szabadságot, és végül tizenkilenc főnél pénzben váltotta meg a szabadságot. A Suzuki Rt. személyzeti igazgatóját, Dr. Izsák Györgyöt lapunk két napja nem tudja elérni.

A szakszervezet elismeri a tévedést

Az internetes listán az áll, hogy a Villszöv Rt. jogellenes rendkívüli felmondással vált meg három szakszervezeti tisztségviselőtől, ami miatt mindhárom esetben elmarasztalta a munkáltatót a bíróság. Tóth Tibor, a Villszöv Rt. elnöke a FigyelőNet megkeresésére a feketelistáról úgy nyilatkozott: sajnálattal és megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy a feketelistában olyan adatok láthatnak napvilágot, amelyek nem fedik a valóságot. A társaság jogásza lapunknak elmondta, hogy a bíróság egy esetben marasztalta el őket, a másik két ügyben pedig a szakszervezet visszavonta keresetét.

A Liga Szakszervezetek jogászai elismerték, tévedés történt: a Villszöv Rt. vezetőinek van igazuk, vagyis csupán egy, és nem három esetben ítélt ellenük a bíróság. „Természetesen korrigálni fogjuk a honlapunkon megjelent állításunkat" – mondta el a FigyelőNetnek a Liga Szakszervezetek jogásza, aki szerint elírásról lehet szó.

Kinek van igaza?

A többi három cég közül kettő szintén kifogásolja a Fekete Könyv tartalmát, a Liga azonban kitart a lista mellett. Blazsevácz Péter, a Philips Magyarország Kft. kommunikációs vezetője kijelentette, hogy a Philips-szel szemben ugyan folyamatban van egy jogi eljárás, de eddig két, a cégre nézve kedvező ítélet született az ügyben. Blazsevácz Péter elmondása szerint az anyag a legfelsőbb bíróság (LB) előtt van, de döntés csak március elején várható.

A Liga könyve ezzel szemben tényként kezeli, hogy az LB a céggel szembeni elmarasztaló döntést hozott. Schnider Marianna a Liga részéről az FN kérdésére azt a válaszolta, hogy ők személyesen győződtek meg: született jogerős bírói döntés. Az egymásnak ellentmondó állításokat nehéz ellenőrizni, mivel nem nyilvános, hogy az LB éppen milyen ügyekkel foglalkozik. A Liga Szakszervezetek jogásza felajánlotta, hogy a jogerős bírói döntésről született dokumentumot eljuttatja szerkesztőségünknek.

Az Aeroplex számlájára a Fekete Könyv három jogellenes rendkívüli felmondást ró fel. Orbán László, a cég humánpolitika igazgatója 2003. január elseje óta dolgozik az Aeroplexnél, azóta, mint lapunkat tájékoztatta, hat-hét munkaügyi pere volt ugyan a cégnek, melyek közül néhányat el is veszített, de ezek egyike sem rendkívüli felmondással kapcsolatos, hanem végkielégítésről és egyéb kifizetésekről folyt a vita. Az említett időszakban mindössze egy rendkívüli felmondás történt, de az érintett nem perelt, tehát bírósági határozat sem született. A Liga Szakszervezetek jogászának tájékoztatása szerint egy esetben bíróság előtti egyezséget kötöttek, a mási két ügyben azonban elmarasztalta az Aeroplexet a bíróság.

A Delphi Packard Kft. munkatársa szerint a róluk írtak nem fedik a valóságot. A szakszervezet szerint a Delphi jogellenes rendkívüli felmondással vált meg egy szakszervezeti tisztségviselőtől tavaly, 2002-ben és 2003-ban több alkalommal is előfordult ez az eset. Mivel a Delphi Packard HR-igazgatója szabadságát tölti, csak jövő héten tudnak nyilatkozni az ügyről, így egyelőre nem tudni, hogy pontosan mivel nem értenek egyet.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére

Márciustól a korábbihoz képest átlagosan 15,5 százalékkal megemelt bért kapnak a Budapest Airport, a BUD Security Kft. és a RÜK Kft. munkavállalói.... Teljes cikk

Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup

A Citigroup 430 alkalmazottat bocsát el New Yorkban a különböző részlegeiben - közölte a bank a munkaügyi minisztériumhoz hétfőn benyújtott... Teljes cikk

Három év alatt több mint ötezer teljes munkaidőben dolgozó pedagógus tűnt el a rendszerből

Három év alatt több mint ötezerrel csökkent a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma a köznevelésben – derül ki a Köznevelési Információs... Teljes cikk