Megjelent: 7 éve

Varga Mihály: az innováció erősítése és a stabilitás megőrzése alapvető

Miközben hatvanezer üres álláshely van, még mindig van 40-50 ezer közfoglalkoztatott, aki képes visszatérni a munka világába - írja az MTI.

images

Magyarország európai felzárkózásához és versenyképességének erősítéséhez elengedhetetlen a biztonság és stabilitás megőrzése, az államadósság további mérséklése, a vállalkozások innováció iránti nyitottságának növelése - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szombaton, az 55. közgazdász-vándorgyűlésen, Egerben.

"Érdemes arról beszélni, milyen út van mögöttünk, milyen sikerrel járt az államháztartás konszolidációja, de elsősorban azért, hogy ebből milyen további lépések következnek" - hangsúlyozta a miniszter "Biztonságos jelen-versenyképes jövő" című előadásában. Varga Mihály szerint az elért eredmények megőrzése és a további előrelépés alapvető feltétele az innovatív, akár a tankönyvekben leírtaktól is eltérni képes gazdaságpolitika és az újításokra nyitott, ezáltal versenyképes vállalkozói szektor.

"Nem azért akarunk gazdasági növekedést elérni, hogy gyönyörködjünk a számokban, hanem hogy jobban lehessen élni Magyarországon" - tette hozzá. Kifejtette: 7 év alatt a GDP 83 százalékáról 74 százalékra csökkent az államadósság és 4,2-ről 3,2 százalékra az adósságszolgálat. Ezzel "kikerültünk a veszélyzónából" - fogalmazott. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a jelenlegi szint még mindig magas és kitettebbé teszi Magyarországot közvetlen versenytársainál, a környező országoknál. "Határozott célom, hogy minél előbb 70 százalék alá szorítsuk ezt a mutatót" - jelentette ki a tárcavezető, aki szerint ez 2020-ra megvalósítható.

A jelentkező munkaerőhiánnyal kapcsolatban megjegyezte: miközben hatvanezer üres álláshely van, az 50 ezer külföldi munkavállalóra szóló kvótának csak harmadát veszik igénybe, és még mindig van 40-50 ezer közfoglalkoztatott, aki képes visszatérni a munka világába.

Az elmúlt időszak eredményei közül kiemelte, hogy az év eleje óta 12,5 százalékkal nőttek a bruttó keresetek Magyarországon, a visszafogott infláció időszaka pedig továbbra is tarthatónak tűnik. A kormány és a tárca üzleti versenyképesség-javító intézkedései kapcsán kiemelte: tarthatatlan állapot, hogy a villamosenergiára-hálózatra történő csatlakozásra átlagosan 290 napot kell várniuk a cégeknek. Évekig, évtizedekig húzódnak csődeljárások és az engedélyezési eljárások egy része is indokolatlan hosszú.

Ősszel kiemelten foglalkozik még az NGM a készpénzforgalom visszaszorításával és a vállalkozói elektronikus adóbevallások adóhivatal általi elkészítésének lehetővé tételével. Utóbbi téma kapcsán az idei SZJA bevallást nagy sikernek nevezve kijelentette: a NAV összesen 4,8 millió bevallást készített el, 1,5 millió adózónak egyetlen percet sem kellett e feladattal töltenie. A következő hónapok és a jövő év legfontosabb teendői között szólt a szakképzés további erősítéséről, a demográfiai mutatók javítását célzó programok és az állami bürokráciacsökkentés folytatásáról.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk