kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Hétszáznál is több képviselője lesz a német parlamentnek

Történelmi csúcson a Bundestag létszáma: minden korábbinál nagyobb létszámú szövetségi parlament alakul Németországban a vasárnapi választások után, a parlamentnek hétszáznál is több képviselője lesz - írja az MTI.

A szövetségi választási bizottság hétfő reggel megjelent adatai szerint a második világháború utáni 19. Bundestagban 709 képviselő dolgozik majd, ami történelmi csúcs és 78 fős emelkedés az eddigi 631-hez képest.
Az új Bundestagnak a választástól számítva 30 napon belül, legkésőbb október 24-én meg kell alakulnia.

Az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) 200 képviselőt küldhet a Bundestagba, 55-el kevesebbet, mint az előző négyéves ciklusban. Testvérpártja, a Horst Seehofer bajor kormányfő vezette Keresztényszociális Unió (CSU) képviselőcsoportjának létszáma 56-ról 46-ra csökken. A testvérpártok eddig rendre frakciószövetséget alkottak, ez várhatóan ezúttal is így lesz.

A CDU/CSU után az eddigi koalíciós partner, a Szociáldemokrata Párt (SPD) következik, frakciója 153 képviselőből áll, ami 40-nel kevesebb az eddiginél. A harmadik erő a CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD), amely először jutott be a Bundestagba, és 94 mandátumot szerzett.

Régi-új párt a Bundestagban a piacpárti, jobboldali Szabad Demokrata Párt (FDP), amely visszaszerezte 2013-ban elveszített szövetségi parlamenti képviseletét, és frakciója 80 fős lesz. Az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) frakciója 5 fővel bővül az előző ciklushoz képest, 69 tagból áll majd. Legkisebb frakciójuk a Zöldeknek lesz, de a baloldali irányultságú ökopárt is több képviselőt küldhet a Bundestagba, mint eddig, a frakció létszáma 63-ról 67-re emelkedik.

Az arányosságra törekvő vegyes német választási rendszer az egyéni körzetek és a tartományonként összeállított pártlisták kombinációjából áll. A Bundestag alapesetben 598 fős, a képviselői helyek felét az egyéni körzetekben nyertesek kapják, a másik 299 mandátumot pedig a listás szavazatok alapján osztják ki azon pártok között, amely országos átlagban elérik az 5 százalékot, vagy legkevesebb három egyéni körzetben győznek, de az 5 százalékos bejutási küszöb alatt maradnak.

A választás egyfordulós, érvényességi és eredményességi küszöb nincs. Viszont előfordulhat, hogy egy párt valamely tartományban több egyéni mandátumot szerez, mint amennyi a listán szerzett szavazatok százalékos megoszlása alapján járna neki. Ezt a mandátumtöbbletet az előző, 2013-ban tartott Bundestag-választáson bevezetett szabályok szerint ki kell egyenlíteni, hogy az erőviszonyok végül a lehető legpontosabban tükrözzék a listákra leadott szavaztok megoszlását. Erre szolgál az úgynevezett kiegyenlítő mandátum intézménye, amelynek révén a Bundestag létszáma minden eddiginél magasabbra emelkedett.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk