kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Elmaradnak a miniszteri jutalmak az idén

Ugyan hivatalos döntés még nem született az év végi miniszteri jutalmakról, de a Népszabadság információja szerint idén már nem visznek haza külön borítékot a kormánytagok. A közszférában ellenben lesz év végi javadalmazás, igaz nem automatikusan, hanem a korábban bevezetett teljesítmény-értékelés alapján.

A miniszteri jutalmak elmaradását a reformok következtében ellenséges, illetve az ellenzék által szociális válságként jellemzett közhangulat indokolja. Arról nem is beszélve, hogy ha Gyurcsány Ferenc jutalmakban részesíti minisztereit, nem hagyhatja ki a szabad demokrata tárcavezetőket sem, ez pedig a koalíciós viták során feldühített szocialista frakciónak szúrt volna szemet. A Népszabadság úgy tudja, volt is ez ügyben némi leheletfinom nyomásgyakorlás a frakció részéről, sőt több szocialista miniszter is előre jelezte, hogy nem kívánja magát kényelmetlen helyzetbe hozni a jutalmak miatt.

Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezető-helyettese ezzel kapcsolatban mindössze annyit mondott, hogy a frakció tudomásul veszi a kormányfő döntését, s abba semmilyen formában nem kívánnak beleszólni.

Tavaly egyébként Bajnai Gordon akkori fejlesztéspolitikai kormánybiztost, Gráf József földművelésügyi, Kiss Péter akkor munkaügyi, Szekeres Imre honvédelmi, Hiller István oktatási, Molnár Lajos egészségügyi minisztert és Veres Jánost, a Pénzügyminisztérium vezetőjét részesítette jutalomban Gyurcsány Ferenc, mondván elévülhetetlen érdemeik voltak a reformok és a középtávú fejlesztéspolitika megalapozásában. A kormánytagok szinte valamennyi tagja jótékony célra ajánlott fel a prémiumot.

Gazdagabb karácsony a közszférában

A közszférában a november végén befejeződő teljesítmény-értékelés alapján kapják meg a köztisztviselők a differenciált jutalmakat, igaz nem mindenki, hiszen a rendszer csupán a szakállamtitkári szintig terjed, az államtitkárok pluszpénzére továbbra is a miniszterek tehetnek majd javaslatot.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az X generációsok tudják: ha nem tanulsz, véged - avagy miért jó megtartani a középkorú munkavállalót?

Nincsenek könnyű helyzetben manapság az X generációs (jellemzően 1960 és 1979 között született) munkavállalók. Könnyen kerülhetnek... Teljes cikk

Az év eleje a felmondások ideje?

Az év elején történő felmondások aránya bár változó lehet, azonban sok cégnél ebben az időszakban, az év végi bónuszok kifizetését követően... Teljes cikk

Menni vagy maradni? Váltási dilemmák év elején

Hiába gondolkodik a munkavállalók közel fele munkahelyváltáson, Szemán Zoltán karrier-tanácsadó szerint ez inkább a vágyat fejezi ki, nem a... Teljes cikk