Megjelent: 5 éve

Folytatódik az illetményfejlesztés a honvédségnél

A honvédelmi dolgozók jövő évi bérjellegű és béren kívüli juttatásairól szóló dokumentumot Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Czövek János, a Honvédszakszervezet elnöke Varga István, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezete elnöke, és Hazuga Károly, Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke írták alá hétfőn Budapesten, a Honvédelmi Minisztériumban - írja az MTI.

A miniszter felidézte, 2015-ben a kormány elfogadta, hogy a katonák illetményét 2019. január elsejével bezáróan összesen 50 százalékkal emelik. A kormány ígéretét betartotta, ennek utolsó 5 százaléka jövő januárban realizálódik - közölte a miniszter.

Benkő Tibor elmondta: az 5 százalékos bérfejlesztést úgy valósítják meg, hogy a hivatásos és szerződéses katonák béralapja 44 600 forintra emelkedik. Ennek kapcsán elmondta: ezt a 44 600 forintot az önkéntes tartalékos katonákra is kiterjesztik, ezt az összeget jövőre ők is megkapják, mint honvédelmi szolgálati díjat.

Ezen felül, a kormány már jóváhagyta, s reményeik szerint a parlament is megszavazza majd az új állománykategória, a honvédelmi alkalmazott bevezetését. A jelenlegi köztisztviselőként dolgozó honvédelmi alkalmazottak jövőre első lépésben 20, majd évente 5-5, összességében 35 százalékos illetményfejlesztésben részesülnek - ismertette Benkő Tibor.

A miniszter elmondása szerint a béren kívüli juttatások tekintetében is legalább megőrzik az idei szintet. Ezen felül az eddigi havi 8 ezer forintos pénzösszegű juttatás helyett, Széchenyi Pihenőkártya vendéglátás alszámlára mintegy 12 ezer forintot kapnak. A felhasználás megkönnyítésére pedig az összes katonai szervezetnél kiépítik a Szép kártya elfogadó terminálrendszert.

Jövőre is megőrzik a havi 7100 forintos önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulást, s a bankszámla támogatás is változatlanul havonta ezer forint marad. Nevelési támogatásként továbbra is gyermekenként bruttó 30 ezer forintot, plusz tanévkezdési hozzájárulásra gyermekenként 45 ezer forintot kapnak évente a dolgozók. Mindemellett a munkába járás támogatására a bérlet árának felét továbbra is megfizetik. A honvédelmi alkalmazottak ruházati költségtérítése bruttó 142 ezer forint marad. Ebben előrelépés, hogy a 2019. májusában folyósított összeget már nem kell számlával igazolni. A katonák pedig jövőre is megkapják 126 ezer forintos ruházati utánpótlásukat.

A nehéz körülmények közé került munkavállalóikról való gondoskodásra a segélyek mértékét legalább a 2018-as szinten kívánják megtartani.

A miniszter azt is elmondta, hogy még ebben az évben két részletben, a tavalyihoz hasonló mértékben ismerik el különjuttatásban azok munkáját, akik készenléti, készültségi szolgálatot biztosítottak, részt vettek a hazai és nemzetközi gyakorlatok megszervezésében, végrehajtásában, továbbá akik a haderőfejlesztési programban működtek közre.

Czövek János, a Honvédszakszervezet elnöke azt mondta: a három szervezet eredményként értékeli a megállapodást, ami a honvédelmi tárca illetmény és egyes illetményen kívüli juttatásainak 2018-as szintjének továbbfejlesztése. A szakszervezeti vezető elmondta: a honvédelmi tárcánál igen jól működik az érdekegyeztetési rendszer, ezt szeretnék a jövőben is így folytatni.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk