kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

A Pannon pénzügyi vezetője lesz az új Telenor-vállalat CFO-ja

Szeptember 1-től a Pannon jelenlegi pénzügyi vezérigazgató-helyettese, Kocsis Gábor foglalja el a Mobi 63, a Telenor most megvásárolt leányvállalata hasonló posztját. Ezzel újabb magyar szakember kap fontos nemzetközi megbízatást a Telenor-csoportban. A Pannon új CFO-ja a pénzügyi igazgatóként eddig is a társaságnál tevékenykedő norvég szakember, Karl Erik Broten.

"Örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy a Pannon rendkívül képzett és tapasztalt CFO-t adhat új szerbiai társaságunknak, hiszen ez jelzi Kocsis Gábor szakértelmét, s egyúttal érdekes kihívás is számára" - mondta a kinevezést kommentálva Ove Fredheim, a Pannon vezérigazgatója. "Kocsis Gábornak rengeteget köszönhetünk, kulcsszerepe volt társaságunk eredményes működésében. Természetesen hiányozni fog, ugyanakkor megnyugtató és örömteli, hogy olyan, széles körű tapasztalatokkal rendelkező szakember követi posztján, aki Gábor helyetteseként évek óta maga is részt vesz a Pannon pénzügyi irányításában. Bízunk Karl Erik Brotenben, és sok sikert kívánunk neki új feladatkörében" - tette hozzá a vezérigazgató.

Kocsis Gábor (40) 1993-ban érkezett a Pannonhoz, 1999-től gazdasági igazgatóként, majd 2003-tól pénzügyi vezérigazgató-helyettesként folytatta pannonos karrierjét. Gábor személyében a Pannon újabb tehetséges vezetővel erősít egy Telenor-csoporton belüli kulcspozíciót. A Telenor számára rendkívül fontos hogy kiaknázza a közép-európai vállalatai közti szinergiákat, s Kocsis Gáborral tehetséges és igen tapasztalt vezetőt nyert a Mobi 63. Az új vezető kiválóan ismeri a Pannont, ami lehetőséget ad kölcsönösen előnyös és hatékony együttműködésre a két cég között.

Kocsis Gábor utóda a Pannon pénzügyi vezérigazgató-helyetteseként eddigi munkatársa, Karl Erik Broten (39) lesz, aki eddig is rendkívül eredményes pályafutást tudhat magáénak a Telenor-család tagjaként. Karl Erik Broten 1996 óta telenoros, s az elmúlt tíz év során számos pénzügyi poszton tevékenykedett, többek között a Telenor oroszországi fixvonalas leányvállalata, a Comincom/Combellga CFO-jaként (a társaság ma a Golden Telecom része). 2004 márciusában pénzügyi igazgatóként kezdte meg pannonos karrierjét, s az elmúlt két és fél évben a Pannon rendkívül sokat profitált nemzetközi iparági és pénzügyi tapasztalataiból.



  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk