kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Nyáron nyaralnak a fideszesek

A miniszterelnök igazán nem hajtja szét nyáron a fideszeseket: augusztus 20-ig pihi van, aztán viszont nagyüzem - írta a hvg.hu.

Nagy várakozásokkal indultak a Fidesz és a KDNP kedd délelőtti frakcióülésére a hvg.hu-nak nyilatkozó kormánypárti képviselők: a frakcióvezetés által kiküldött meghívóban ugyanis figyelmeztették őket, hogy az ülésen a miniszterelnök is részt vesz, így az eseményre még azok a nótórius „frakcióülés-kerülők” is elmentek, akik amúgy nem, vagy nagyon ritkán látogatnak el a kéthetenkénti értekezletekre - írta a hvg.hu.

A megkérdezettek egytől egyig azt várták, hogy Orbán Viktor egész nyárra szóló, részletes munka-, illetve kommunikációs tervvel látja majd el őket, hogyan és mit kell majd tenniük-mondaniuk a választások előtt háromnegyed évvel már bőven zajló kampányban. A miniszterelnök mindenki meglepetésére ehhez képest nem tartott sem eligazítást, sem helyzetértékelést, hanem alig pár perces mondandójában éppen, hogy nyaralni küldte a képviselőket.

Az ülésszakbeli munkájukat megköszönve a miniszterelnök azt mondta a frakciótagoknak: pihenjék jól ki magukat, mert augusztus 20-a után kezdődik a „nagyüzem”, és akkortól egészen tavaszi választásokig szusszanásnyi pihenésre sem lesz lehetőség.

A kormány Orbán Viktor elmondása szerint egyébként augusztus 1-ig az eddigi menetrend szerint dolgozik majd, augusztus 1 és 20-a között azonban ő és a miniszterek is szabadságra mennek.

hvg.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk