kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

BKV-sztrájk szeptemberben?

Sztrájkot helyez kilátásba szeptember elejére a BKV három, összesen 4.000 dolgozót képviselő szakszervezete, ha augusztus 20-ig nem jön létre bérmegállapodás a cégnél. A nap folyamán már a BKV dolgozók kétharmadát, több mint 8 ezer embert képviselő Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetei Szövetsége is munkabeszüntetést jelzett hasonló okok miatt.

Bartha Pál, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeteinek Szövetsége elnökhelyettese az MTI-nek elmondta, hogy a BKV Liga-Munkástanács Szövetsége és a Fővárosi Közlekedési Dolgozók Demokratikus Szakszervezete szerint a cégvezetés nem tett számszerűsíthető bérjavaslatot a csütörtöki bértárgyaláson.

A három érdekképviselet szerint az alapján, hogy a cégvezetés csak augusztus 21-én akarja folytatni a bértárgyalásokat, egyértelmű, hogy a munkáltató nem bízik abban, hogy a korábban jelzett időpontig, augusztus 20-ig bérmegállapodás lehet, illetve nem törekszik annak létrejöttére sem. Ezt jelzi az is, hogy a szakszervezetek által javasolt augusztus 20-a előtti bértárgyalási időpontot nem fogadta el a cégvezetés.

Bartha Pál közölte, hogy csütörtökön levélben tudatták Antal Attila vezérigazgatóval, hogy január 1-jéig visszamenőleges hatállyal további 6 százalékos béremelést követelnek, a január 25-én elfogadott első féléves béremelésen felül. Ez egyebek között átlagosan személyenként 15 ezer forintos béremelést jelentett az első félévre, a tavalyi 19.000 forinthoz képest.

A szakszervezeti vezető elmondta azt is, hogy a csütörtöki bértárgyaláson egyöntetűen utasították vissza az érdekképviseletek Regőczi Miklós vezérigazgató-helyettesnek a 400 fős létszámleépítés kapcsán a dolgozókat érintő sértő kijelentéseit.

A vállalatvezetés béremelési ajánlatát komolytalannak tartva a BKV dolgozók kétharmadát, több mint 8 ezer embert képviselő Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetei Szövetsége a nap folyamán már korábban jelezte, hogy pénteken sztrájkot hirdet szeptember elejére, ha délelőtt 10.00 óráig nem kapnak konkrét, komoly béremelési ajánlatot.

Tóth Norbert, a BKV gazdasági vezérigazgató-helyettese csütörtökön bejelentette, hogy a második fél évre is 15.000 forintos béremelést ajánlanak csakúgy, mint az első fél évben. Szerintük ez a béremelés átlagosan 7 százalékkal több pénzt jelent havonta a dolgozóknak.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk