Megjelent: 16 éve

Jogszabály-módosítást sürget az Egyenlő Elbánás Hatóság

Jogszabály-módosítást sürget az Egyenlő Bánásmód Hatóság az egészségügyi, valamint az igazságügyi és rendészeti miniszternél, mivel sok álláskeresőnél előfordult, hogy miután az elsőfokú munkaköri, illetve szakmai orvosi alkalmassági véleményre hivatkozva elutasították őket a munkáltatók, a fellebbezési lehetőségről megfeledkeztek szólni.

Való igaz, a nem megfelelő egészségügyi kondíció esetén eltanácsolt munkavállalókat nem köteles a munkáltató tájékoztatni a fellebbezési lehetőségről, így a jelenleg érvényben lévő törvények szerint nem sértenek jogot az ily módon eljáró vállalatok.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság ezért a jogszabály áttanulmányozása után egy törvényjavaslatot állított össze, s felkérte Horváth Ágnes egészségügyi és Takács Albert igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy terjessze azt a kormány elé.

A tervezet szerint az orvosi vizsgálatokat végzők kötelesek lesznek szóban is tájékoztatni a munkára jelentkezőket az orvosi alkalmassági vélemény felülvizsgálatának lehetőségéről és a jogérvényesítés helyéről, illetve határidejéről. Amennyiben a javaslatot megszavazza a kormány, a sértett munkavállalóknak 15 nap áll rendelkezésre a jogorvoslatot kérésére.

Világgazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Apaszabadság: minden, amit tudni kell róla

2023. január 1-je óta jár 10 napos szabadság az apáknak gyermekük születése környékén. Ez az úgy nevezett apaszabadság. Teljes cikk

Kisebb munkaügyi jogsértéseket találtak a cégnél, ahonnan kirúgták a vendégmunkásokat betanító magyarokat

A közlemény szerint magyar munkaerő külföldiekkel történő kiváltása a jelenlegi jogszabályok szerint nem nyert egyértelműen bizonyítást. Teljes cikk

Diszkrimináció a munkahelyen: a várandósság miatti próbaidős elküldés a legjellemzőbb

Egészségi állapot, életkor, politikai vagy más vélemény, anyaság vagy nemzetiséghez való tartozás - tavaly ezen tulajdonságok miatt részesültek... Teljes cikk