kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Egymilliárdos adócsalással gyanúsítanak egy nemzetközi céghálózatot

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség indítványára hat embert tartóztattak le a napokban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy Európára kiterjedő céghálózat tagjaiként fiktív számlákkal, közel egymilliárd forint forgalmi adót csaltak el - közölte a főügyész az MTI-vel.

Reszl Ildikó tájékoztatása szerint a hálózatot irányító férfit nem sikerült elfogni, ellene nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki. Őt azzal gyanúsítják, hogy 2015 óta fiktív számlákat kiállító bűnszervezetet hozott létre és irányított, amelynek része volt a többszintű, nemzetközi számlázási láncolatot alkotó céghálózat.

A fiktív számlákat két, informatikai szektorban működő tatabányai vállalkozás fogadta be, összesen 16 cégtől. Az általános forgalmi adó fizetésére vonatkozó kötelezettségük mértékét csökkentették, így a magyar állami költségvetésnek közel egymilliárd forintos kárt okoztak.

A fiktív számlákat kiállító alvállalkozók bankszámláira a haszonhúzó két tatabányai gazdasági társaság teljesített utalásokat, melyeket a bűnszervezetet irányító férfi utasításai szerint továbbküldtek más cégek számláira. Innen jellemzően készpénzfelvevő automatákból felvették a pénzt, és azt visszajuttatták a bűnszervezet vezetőjének, illetve a fiktív számlákat befogadó társaságok képviselőinek.

A tatabányai vállalkozások részére fiktív számlákat kiállító gazdasági társaságok szintén valótlan tartalmú alvállalkozói számlákat fogadtak be. A számlakiállító cégek ügyvezetőinek nagy része szlovák, lengyel, angol állampolgár volt. Ők tényleges ügyvezetői tevékenységet sosem végeztek, a cégeket és azok könyvelését a bűnszervezet vezetője fogta össze.

A bűnszervezet vezetője különböző gazdasági társaságok ügyvezetőjeként a költségvetési csalásból származó pénzösszegeket Csehországban, Horvátországban, Szlovákiában, és az Egyesült Királyságban alapított cégek bankszámláira utalta, ahonnan az visszaáramlott egy tatai székhelyű vállalkozáshoz.

A tatai céget a céghálózat irányítójának hozzátartozója vezette. A jogtalanul megszerezett összegekből 12 ingatlant vásároltak, melyeket bérbeadás révén hasznosítottak.

A főügyészség az ügyben öt európai államhoz intézett jogsegélykérelmet, amelyek során gyanúsítotti, és tanúkihallgatások, vagyonbiztosítási intézkedések, kutatás, és lefoglalás történt. A bűnszervezetben, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, pénzmosás bűntette és más bűncselekmények miatt hat férfi letartoztatását indítványozták, melyet a nyomozási bíró egy hónapra rendelt el. Közülük ketten a két haszonhúzó gazdasági társaság ügyvezetői, három személy a számlázási láncban lévő cégek ügyvezetője, egy gyanúsított a költségvetési csalásból származó pénz befektetője, a pénzmosást végző cég ügyvezetője.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk