kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Új marketing és kommunikációs vezető az EY Magyarországnál

Idén szeptembertől Pellion Ágnes irányítja az EY Magyarország teljes körű kommunikációját. Az új brand, marketing és kommunikációs igazgató felelősségi körébe tartozik többek között a klasszikus brandépítési feladatok mellett kiemelt stratégiai üzletfejlesztési projektek vezetése is.

Az EY Magyarország új vezetője több mint 16 éves iparági tapasztalattal, a Coca-Cola Magyarországtól érkezik a tanácsadó vállalathoz, ahol az elmúlt két évben közkapcsolati és kommunikációs vezetőként dolgozott. A kormányzati kapcsolatok irányításán túl jelentős szerepet vállalt többek között a márka teljes újrapozícionálásában a „Taste the feeling” kampány keretén belül. Felügyelte, valamint részt vett a vállalat influencer stratégiájának kidolgozásában, ügyfélkapcsolat-tartási rendszerének real-time alapokra helyezésében a Coca-Cola Magyarország termékkategóriáinak építésében, valamint a corporate reputáció menedzselésében.

„Az FMCG szektorban eltöltött idő rendkívül értékes tapasztalatot adott, hogy merre halad a kommunikációs technológia, milyen hihetetlen tempóban alakulnak át a fogyasztói igények és mennyire gyorsan kell ehhez alkalmazkodnia még a legnagyobb márkáknak is. Hiszem, hogy az ott megszerzett tapasztalat és tudás a pénzügyi, tanácsadói szektorban is határozottan releváns. Kitűzött célom, hogy az EY Magyarország kommunikációját és stratégiáját is a XXI. század legújabb ügyféligényeihez igazítsam” - foglalta össze távlati terveit és várakozásait Pellion Ágnes.

Az új vezető kiemelt figyelmet fordít a három év után újra elindított EY Az Év Üzletembere díj sikerre vitelének.

A Kaposvári Egyetem főiskolai karának kommunikáció és francia szakán végzett szakember 2007 és 2015 között már dolgozott az EY-nál. Ekkor fő feladata volt az üzletágak kommunikációja és pozícionálása. Munkája eredményeként több éven keresztül a médiában egyik legtöbbször említett tanácsadó céggé vált az EY. Nevéhez kötődik a vállalat 2013-as rebrandingje, valamint a World Entrepreneur of the Year program magyarországi managementje is.

Pellion Ágnes két gyermek, a nyolcéves Nándi és a hároméves Lilla édesanyja, minden szabadidejét igyekszik velük tölteni.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére

Márciustól a korábbihoz képest átlagosan 15,5 százalékkal megemelt bért kapnak a Budapest Airport, a BUD Security Kft. és a RÜK Kft. munkavállalói.... Teljes cikk

Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup

A Citigroup 430 alkalmazottat bocsát el New Yorkban a különböző részlegeiben - közölte a bank a munkaügyi minisztériumhoz hétfőn benyújtott... Teljes cikk

Három év alatt több mint ötezer teljes munkaidőben dolgozó pedagógus tűnt el a rendszerből

Három év alatt több mint ötezerrel csökkent a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma a köznevelésben – derül ki a Köznevelési Információs... Teljes cikk