Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

470 millió forintból kaptak új eszközöket a halőrök

A halőrök mindennapi munkájához szükséges új eszközök vásárlására az idén 470 millió forint állami támogatásra pályázhattak a halőr szolgálatok. A támogatásból vásárolt terepjárókat, vízi járműveket és egyéb eszközöket, például hő- és vadkamerákat, éjjellátó és fényképezőgépeket kedden vehették át a szervezetek Agárdon - írja az MTI.

Magyarország állami tulajdonú természetes vizein a 2013. évi halgazdálkodási törvény óta megszűnt a kereskedelmi célú halászat, csak horgászni lehet. A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) elnöke, Szűcs Lajos tájékoztatása szerint Magyarországon mintegy 400 ezer nyilvántartott horgász van, ezzel a 28 területi szövetséget, mintegy 1200 horgászegyesületet tömörítő MOHOSZ jelenleg az ország legnagyobb civil szervezete.

A MOHOSZ-nak nagy felelőssége van abban, hogy meggátolja az illegális horgászatot, a kormány ezért támogatja a halászati őrök munkáját.

Az elnök közölte, hogy a halőri munka állami támogatása az idén elérte már a 368 millió forintot, amelyből a MOHOSZ 20 tagszövetsége, 75 horgászegyesülete és a feltételeknek megfelelő két speciális jogállású tagja összesen 447 darab, halőrzést támogató eszközhöz jutott. A forrást a Földművelésügyi Minisztérium (FM) 100 millió forintja egészítette ki, amelyből 101 halgazdálkodónál 398 halászati őr kapott egyenruhát. Ugron Ákos Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára a rendezvényen hangoztatta, hogy a kormány a bővülő feladatokkal összhangban a jövőben is támogatja a halőr szolgálatok eszközbeszerzését.

Hozzátette: a természetes vizek halállományának védelmében végzett halászati őrzéshez való hozzájáruláson kívül számos más támogatást nyújt a tárca a MOHOSZ és annak egyes tagjai részére, többek között az őshonos halfajok állományának fennmaradása, valamint a horgászat népszerűsítése érdekében.

A támogatási program folytatódik, még az idén újabb 100 millió forint összegű forrást nyújt át a tárca a MOHOSZ részére - jelezte.

A rendezvényen elhangzott, hogy folytatódik a 2014-ben megkezdett, az élelmiszereket érintő áfacsökkentés, így 2018. január 1-jétől az étkezési hal áfája 27-ről 5 százalékra mérséklődik. A csökkentés várhatóan kiterjed a telepítési célú haltermelésre is, ez a várakozások szerint növelni fogja a hazai természetes vizekbe kihelyezett halak mennyiségét.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk