Megjelent: 17 éve

Nem leányálom a szóvivői munka

Az utóbbi hetekben reflektorfénybe került a szóvivői szakma főként Demcsák Zsuzsa kormányszóvivői posztra való felkérése, majd visszalépése ürügyén. Szóvivők nem csupán a közszférában, hanem a vállalatoknál is dolgoznak. Két céges szóvivőt kérdeztünk munkájuk nehézségeiről, kihívásairól, egy átlagos vagy átlag feletti munkanapjukról. Amint kiderül: a szóvivőség jó előiskolája az újságírói munka.

Az ideális szóvivő magasan képzett, gyors észjárású, megnyerő, hiteles, és ismeri a média mechanizmusának működését, annak írott és íratlan szabályait. Ha kell, hajnali ötkor kel, hogy válaszoljon az újságírói kérdésekre. Sajtótájékoztatókat tart, reagál a vádakra. Vajon csak ennyiből áll a munkája?

Fogyaszthatóvá teszik az információkat
Mint kiderült, egy szóvivő feladatai ennél jóval sokrétűbbek. "Időm nagy részében a cégvezetés által megfogalmazott üzeneteket próbálom mindenki számára fogyaszthatóvá tenni, és oly módon becsomagolni, hogy abból hír születhessen.

Ha egy új beruházás van készülőben és már a paraméterek is ismertek, akkor először az információhalmazból kiválasztjuk, amit el akarunk juttatni a sajtónak. Például hogy hol valósul meg, mennyibe fog kerülni, illetve hány munkahelyet teremtünk általa. Ezután az információkat feldolgozzuk, hogy azok emészthetőek legyenek. Majd kiválasztjuk, milyen módon - sajtóközlemény, sajtótájékoztató - kommunikáljuk azt a média képviselőinek" - avatott be Lőre Péter, a győri Audi Hungaria Motor Kft. szóvivője.

Figyelik a híreket
"Emellett minden reggel elolvasom a magyarországi gazdasági környezet alakulásáról szóló híreket. Átböngészem a politikai témájú, illetve a járműipar szereplőiről szóló cikkeket. Természetesen megnézem azt is, mit ír a sajtó az Audi által gyártott termékekkel kapcsolatban" - tette hozzá.

A menedzsment segít
"A gördülékeny munka érdekében a menedzsment nap mint nap elküldi számomra a lényeges vagy lényegesnek vélt információkat. A csapatom feldolgozza, csoportosítja azokat. Én pedig kiválasztom, hogy azokból kinek mit adok át. Így tudok naprakész lenni és azonnal reagálni a megkeresésekre" - mondta el.

Lőre Péter egyébként - sok más szóvivőhöz hasonlóan újságíróként kezdte pályafutását. "Felsőfokú tanulmányaim befejeztével újságíróként kezdtem el dolgozni a győri Kisalföld napilapnál. Két év után váltottam, és a győri Audi Hungaria kommunikációs osztályán helyezkedtem el. Röviddel ezután felhívták a figyelmemet: pályázhatok a szóvivői posztra. Gondolkodás nélkül beadtam jelentkezésem" - mesélte.

Előny az újságírói múlt
Hasonló múltról számolt be Edelényi Gábor, a Base Kft. szóvivője is. "A munka elvállalása előtt 42 évig operatőrként, majd szerkesztő-riporterként dolgoztam a Magyar Televízió Híradójánál. A repülés mindig is foglalkoztatott, a pilóta jogosítvány megszerzése után pedig az életem szerves részévé vált. Számos anyagot készítettem a témával kapcsolatban, az évek során megismertem a hazai repülős társadalmat, többségükkel baráti kapcsolatot alakítottam ki" - tájékoztatott Edelényi Gábor.

Ő is azonnal igent mondott
"E kapcsolatoknak köszönhetően jutottam el a szóvivői pozícióig. Ismerőseim között tudhattam ugyanis Lévai Gizella válogatott vitorlázó repülőt, a Base Kft. társtulajdonosát is. Gizella tisztában volt repülés iránti szenvedélyemmel, tudta, hogy ismerem a sajtót, annak működését, és ami még fontosabb: a helikopterüzemeltetés, illetve a repülés egészen bonyolult és a külső szemlélő számára elég nehezen érthető írott és íratlan szabályait is. Épp ezért döntött úgy 2005 decemberében, hogy felkér: legyek a cég szóvivője. Én azonnal éltem a lehetőséggel, és elfogadtam a pozíciót" - mondta el.

"Rögtön a mélyvízben találtam magam, hiszen akkoriban a vállalat egy elég zűrös korszakát élte: a cég üzemeltette az Országos Mentőszolgálat valamennyi légi járművét. Az OMSZ viszont nem volt megelégedve a szolgáltatással, különböző vádakkal illették a vállalkozást" - részletezte Edelényi Gábor.

Munka hajnali öttől este hétig
"A háború a nyilvánosság előtt zajlott. Folyamatos szócsatát kellett vívnom a mentőszolgálat szóvivőjével, úgy, hogy szemtől szembe nem is találkoztunk. Naponta többször kellett azonnal reagálnom a bennünket ért vádakra. Hajnali öttől este hétig kisebb kihagyásokkal interjúkat adtam, egyik stúdióból a másikba rohantam. Mindezt úgy, hogy tíz napom volt felkészülni a cégből és kitalálni: hogyan tudom a bonyolult jogszabályi hátteret fogyasztható formában kommunikálni a sajtó munkatársainak" - tette hozzá.

Kórházba került, de megérte
Mint Edelényi Gábor elmondta: a vita idén csendesedett le. "Jelenleg nyugodtabb korszakunkat éljük, persze ezzel a feladataim nem szűntek meg. Most a cég jó hírnevének megtartásán dolgozom, PR és reklámtevékenységet végzek. Természetesen ugyanúgy a munkám része az újságírókkal való kapcsolattartás, ahogy a közvélemény tájékoztatása is" - tájékoztatott

"A szóvivői munkára vágyóknak egyébként nem árt tudni: bár valóban rendkívül izgalmas és érdekes, azonban rengeteg stresszel is jár. Olyannyira, hogy én például tavaly januárban kórházba is kerültem. A munka teljes embert kíván, folyamatos koncentrációt igényel. Mellette nem igazán jut idő semmire. Viszont kárpótol mindezért a sikerélmény, amikor sikerül meggyőzni a közvéleményt - vagy néha a saját vezetőinket - a mi igazunkról, és mindeközben a cég imidzsén sem esik csorba" - véli a szóvivő.


Oroszi Babett

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk

Ajándékötletek nyugdíjba készülő kollégáknak

Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk