kapubanner for mobile
Szerző: dr. Kéri Ádám
Megjelent: 7 éve

Ezek az egyszerűsített foglalkoztatás fontosabb adó-, munkajogi és munkavédelmi szabályai

Közeledik az egyszerűsített foglalkoztatás, alkalmi munkavállalás időszaka, érdemes így áttekinteni a hatályos szabályokat. Ez az atipikusnak nevezett foglalkoztatási forma ugyanis mind a munkáltatóknak, mind pedig a munkavállalóknak előnyöket nyújthat. Leginkább persze a munkáltatóknak, hiszen ennek a munkaviszony típusnak az alapvető célja az időszakos munkaerő-igény rugalmas kielégítése az ennek megfelelő egyszerűbb munkajogi, adójogi, bejelentési szabályokkal. Kezdjük az elején.

Feladat, létszám és időkorlátokkal kell számolni

Az egyszerűsített foglalkoztatásnak két típusát különböztetjük meg: a mezőgazdasági vagy turisztikai idénymunkát, valamint az alkalmi munkát. Idénymunka esetében arra kell figyelni, hogy a határozott idejű munkaviszony időtartama egy naptári éven belül a 120 napot nem haladhatja meg. Ezen túlmenően idénymunka esetében lehet ilyen típusú munkaviszonyt létrehozni, mely olyan munkavégzés, amely munkaszervezéstől függetlenül az év valamely időszakához vagy időpontjához kapcsolódik. Ennek a felhasználhatósága tehát erősen limitált. Ezzel szemben az alkalmi munkavégzés bármikor, bármely terepen bevethető azzal, hogy rövidebb időszakokra, megszakításokkal hozható létre. Az alkalmi munkavégzés ugyanis a munkáltató és a munkavállaló között összesen legfeljebb öt egymást követő naptári napig, egy naptári hónapon belül összesen legfeljebb tizenöt naptári napig, egy naptári éven belül pedig összesen legfeljebb kilencven naptári napig létesíthető. Amennyiben pedig az egyszerűsített foglalkoztatás különböző fajtáit kombináljuk, 120 napos éves időbeli korlát érvényesül (lsd. még 2017/5.sz. Adózási Kérdés, NGM).

Az alkalmi munkára irányuló egyszerűsített foglalkoztatás esetén további korlátként érvényesül, hogy az egyszerűsített munkaviszonyban egy naptári napon legfeljebb foglalkoztatott munkavállalók létszáma - a munkáltatónak a tárgyév első, illetve hetedik hónapját megelőző hat havi, ha a munkáltató ennél rövidebb ideje működik, működésének egész hónapjaira eső átlagos statisztikai létszámát alapul véve - nem haladhatja meg az Mt. hatálya alá tartozó főállású személyt nem foglalkoztató munkáltató esetén az egy főt, egy főtől öt főig terjedő munkavállaló foglalkoztatása esetén a két főt, hattól húsz főig terjedő munkavállaló foglalkoztatása esetén a négy főt, húsznál több munkavállaló foglalkoztatása esetén a munkavállalói létszám húsz százalékát. Ezt a munkavállalói létszámkeretet azonban a munkáltató a tárgyév napjaira egyenlőtlenül beosztva is felhasználhatja, figyelemmel az alkalmi munka meghatározására.


Jogviszonybeli, létesítési tilalmak is érvényesülnek



Az igénybe vehető könnyítésekre tekintettel a törvény előírja, hogy érvénytelen az egyszerűsített foglalkoztatásra vagy alkalmi munkára irányuló munkaszerződés, ha annak megkötése időpontjában a felek között munkaviszony áll fenn. Ezen túlmenően a felek a munkaszerződést egyszerűsített foglalkoztatásra vagy alkalmi munkára irányuló munkaviszony létrehozása érdekében nem módosíthatják. Végezetül közszolgálati feladatok sem végezhetőek ilyen keretek között.


A munkabér megállapítása a felektől függ



Az egyszerűsített foglalkoztatás céljára létesített munkaviszony alapján alapbérként, illetve teljesítménybérként - a meghatározott feltételeknek megfelelően - legalább a kötelező legkisebb munkabér 85%-a, garantált bérminimum esetén 87%-a jár. Jogszabály azonban azt nem mondja ki, hogy ennél többet ne lehetne fizetni. Egyedüli kivételként a filmipari statiszta alkalmi munkából származó napi nettó jövedelme nem haladhatja meg a 12 000 forintot.

A munkáltató költségelszámolására ugyanakkor eltérő szabályok vonatkoznak. Az Szja tv.18 és a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény alapján az Efo.tv. szabályai szerint létesített munkaviszonyban foglalkoztatott részére az adózó által egy napi munkáért kifizetett munkabérből a minimálbér napi összegének kétszeresét meghaladó mértékű kifizetés a jövedelem megállapításakor költségként nem vehető figyelembe, illetve az nem minősül a vállalkozási tevékenység érdekében felmerülő egyes költségnek, ráfordításnak.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Ezek az egyszerűsített foglalkoztatás fontosabb adó-, munkajogi és munkavédelmi szabályai
2. oldal - Egyszerűsített foglalkoztatás esetén rugalmas a közteherviselés szabálya is

Legutóbbi kérdések - válaszok

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk

Temetési segély

Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk

Ilyen szabályokkal hozhatóak be vendégmunkások

Február 29-én jelent meg az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete. A törvénnyel együtt pedig már egyre tisztább a kép, hogyan... Teljes cikk