Megjelent: 17 éve

Háromezer embert bocsátanak el a Határőrségtől

Tavasszal a parlament elé kerülhet a rendőrség és a határőrség összevonását célzó törvénytervezet. A "kényszerházasság" következményeként legalább háromezer embert kirúgnak.

Magyarország 2008 január elsejétől csatlakozik a schengeni övezethez, ezért több mint ezer kilométernyi határszakaszon megszűnik a határellenőrzés. Ebből következik, hogy a határőrség mostani rendszerét a továbbiakban már nem lesz célszerű fenntartani változatlan formában.

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium egy most még nem végleges tartalmú törvénytervezete szerint a határőrséget a rendőrséggel vonnák össze. A szaktárca a két szervezet összevonása után három-négyezerrel csökkentené a 48 ezer fős létszámot, amitől évente 20-22 milliárd forintos megtakarítást remélnek. A leépítéshez kapcsolódó kiadásokat nyolcmilliárd forintra becsülik. Kondorosi Ferenc államtitkár szerint azonban nem takarékossági megfontolások indokolják az integrációt, hanem kizárólag a hatékonyság alapelve lebeg a kormány szeme előtt. Az új szervezetről viszont csak annyit árult el, hogy a határrendészeti kirendeltségek - nem tudni hol és hány fővel állnának fel - az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) struktúrájába tagozódnának be 2008-tól.


Világgazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Már vr-technológiát is alkalmaz pilótaképzésében a Wizz Air

A technológia segítségével a pilóták alaposan megismerkedjenek az Airbus repülőgépekkel és gyakorolhatják a legfontosabb műveleteket. Teljes cikk