Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Vádat emeltek egy ismerősét anyagi előnyhöz segítő adóvégrehajtó ellen

Hivatali visszaélés miatt vádat emelt a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség egy adóvégrehajtó ellen, aki tavaly márciusban ismerősének anyagi előnyt szerezve, végrehajtási eljárással kapcsolatos lényeges információt árult el - írja az MTI.

Zsíros Zsolt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főügyész ismertetése szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál dolgozó adóvégrehajtót jelölték ki arra, hogy az egyik vállalkozó ismerősének több mint félmillió forintos adótartozását végrehajtsa. A vádlott nem jelezte a felettesének, hogy ismeri az adózót, hanem felhívta az ismerősét és tájékoztatta az aznapra tervezett foglalásról, valamint azt tanácsolta neki, hogy zárja be a kaput, és ha hozzátartozója otthon tartózkodik, ne engedje be a végrehajtót.

A vádlott kétséget kizáróan tudomást szerzett arról, hogy az adózó felesége otthon tartózkodik, és nem jelent meg a végrehajtás helyszínén, így azon a napon nem tudták behajtani az adótartozást - tette hozzá a főügyész.

A közlemény szerint a vállalkozó a későbbiekben sem teljesített önként az állami költségvetésbe, csak akkor, amikor körülbelül négy hónap múlva lefoglalták nagy értékű gépjárművét egy újabb végrehajtás alkalmával.

A hivatali visszaélés bűntettével megvádolt adóvégrehajtó akár három év szabadságvesztést is kaphat.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk