kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

680 fős leépítés Pécsett

A pécsi Elcoteq 680 fős létszámleépítést jelentett be hétfőn; a szakszervezetek kisebb mértékű elbocsátásban reménykednek - írja a Pécsi Stop. A hírportál információi szerint kora este a cég belső levelezésén keresztül a dolgozók is tudomást szereztek a lépésről.

A szakszervezeti titkár elmondta: számításai szerint legalább két hónapot vesz igénybe a leépítés. Novodarszky Béla magyarázatként hozzáfűzte, a lépés komoly anyagi terhet ró a cégre az elbocsátott dolgozók járandóságai révén, és a munkaügyi központra sem szabadíthatnak egyszerre ennyi embert. A leépítés menetéről egy héten belül megkezdődik a konzultáció a cég, annak két szakszervezete, valamint az érdekképviseleteken kívüli dolgozók képviselői között.


Mindazonáltal kevesebb, mint a felére csökkent az Elcoteq Magyarország Kft. dolgozóinak létszáma is a gazdasági válság kirobbanása után. A korábbi hétezer helyett jelenleg mintegy 2800 főt foglalkoztat a vállalat. Fejlődési lehetőséget kínált viszont a magyarországi tevékenységnek az Elcoteq és a Philips tavaly év elején kötött, világszintű megállapodása energiahatékony fényforrások gyártására, az Elcoteq szerződése a Nokiával a Nokia eladott távközlési eszközeinek utólagos javítására, szervizelésére, továbbá az Elcoteq és a kínai Huawei együttműködése, amelynek révén nagyobb mennyiségben készülhetnek távközlési hálózati rendszerekhez szükséges berendezések Pécsett.


Az Elcoteq 1998-ban jelent meg Magyarországon, korábban három, ma egy pécsi gyárában termel. A társaság 13,5 milliárd forint beruházást valósított meg 2003 és 2008 között Magyarországon – írja az MTI.


2011. július 12.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek