Megjelent: 17 éve

Mikor nem állnak felmondási védelem alatt a kismamák?

Magyar sajátosság az Európai Unióban, hogy a kismamák gyermekük születésétől számítva három évig jogszerűen tartózkodnak munkahelyükön kívül és foglalkoznak a gyermekek nevelésével. Extrém esetekben akár kilenc évet is tölthetnek nem aktív dolgozóként úgy, hogy munkaviszonyuk érvényes és alkalmazásban állnak.

A Munka Törvénykönyve az anyákat érintő hátrányos megkülönböztetés ellen számos rendelkezést tartalmaz, melyek célja alapvetően a népesség növekedésének elősegítése, a nők negatív diszkrimációjának kivédése és a családok támogatása. A vonatkozó jogszabályok viszont a felmondási védelem miatt konfliktus-helyzetbe kényszerítik a munkáltatókat és a munkavállaló anyákat. A munkáltató érdeke, hogy a dolgozó ne menjen szülési szabadságra, az édesanya viszont teljesen jogosan élni kíván a törvény nyújtotta lehetőséggel, hogy a gyermeke harmadik születésnapjáig otthon maradjon. A munkáltató számára a három év egy olyan középtáv hosszúságúnak tekinthető időszak, amikor az újonnan betanított munkaerő, aki ideiglenesen pótolja a kismamát, már hozzászokik a munkakörnyezethez, és kellő gyakorlatot szerez, pont mikor a visszatérő és munkából kieső anyuka ismét betöltené a munkakörét. A foglalkoztató azonban az adott pozícióba, a hasonló vagy ugyanazon munkakört betöltők béremelési rátáival korrigált munkabérrel köteles visszavenni eredeti munkakörébe a kismamát.

Sokak meggyőződése, hogy a kismamáknak nem lehet a munkaviszonyát megszüntetni a terhesség és gyermekápolás időszaka alatt. A cikk célja, hogy ezt a tévhitet eloszlassa, és ha nem is teljes körűen, de pontokba szedve átvegye, mikor nem áll felmondási védelem alatt a kismama.


1. Rendkívüli felmondás esetén

Elsőként nem árt leszögezni, hogy a terhesség vagy gyermekápolás időszakában lévő munkavállalót a rendes felmondástól védi az Mt. (90. paragrafus d; és e; bekezdés), azaz nem szüntetheti meg a munkáltató megfelelő indoklás és formai követelmények (írásbeliség) betartása mellett sem a kismama munkaviszonyát. Rendkívüli felmondással viszont élhet, vagyis, ha a dolgozó munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségének nem tett eleget, vagy súlyos gondatlansággal járt el, felmentheti a munkavégzés alól.


2. Határozott idejű munkaviszony

Amennyiben a munkavállaló kismama határozott idejű munkaszerződéssel áll alkalmazásban a foglalkoztatónál és a szerződésben rögzítetteknek megfelelően lejár a munkaviszonya, szintén nem érdemes sem a munkaügyi bíróságnál, semmilyen más illetékes hatóságnál panaszt tennie, mivel a foglalkoztatás megszűnése jogszerűen történt. Semmi nem kötelezi ugyanis a munkáltatót arra, hogy gazdasági érdekeivel ellenben újabb munkaszerződést kössön a munkavállalóval. Az adott időszakra megkötött szerződés lejárt, a felek között nem áll fenn a továbbiakban semmilyen jogviszony.


3. Próbaidő alatt

A próbaidő alatt a munkáltató egyoldalúan dönthet arról, hogy a terhes vagy gyes mellett munkát vállaló dolgozó munkaviszonyát egyoldalúan megszünteti. A próbaidő alatt azonnali hatállyal és indoklás nélkül küldheti el a foglalkoztató a kismamát, függetlenül attól, hogy tudatában volt-e a felmondáskor a munkavállaló terhességéről vagy sem. Ugyanez vonatkozik a táppénzen lévő munkavállalókra is, vagyis minden következmény nélkül, jogszerűen megszüntetheti a foglalkoztatást a munkáltató.


4. Munkaerő-kölcsönzés keretein belül foglalkoztatottak

Azok a munkavállaló kismamák, akik munkaerő-kölcsönzés keretén belül állnak foglalkoztatásban, szintén nem élvezik az Mt. kismamákra vonatkozó felmondási védelmét. Annak ellenére ugyanis, hogy a 2007-ben meghozott több törvénymódosítás (Módosultak a munkaerő-kölcsönzés szabályai, megjelent: 2007. március 30-án) is a kölcsönzött és munkaszerződéssel foglalkoztatott dolgozók egyenlő elbánását célozta meg, a felmondási védelemre vonatkozó jogszabályok továbbra sem terjednek ki a kölcsönzött munkavállalókra.


5. A foglalkoztató jogutód nélküli megszűnése esetén

A munkáltató jogutód nélküli megszűnése esetén is elveszíti mind a terhes munkavállaló, mind a gyermek ápolása, illetve gondozása céljából fizetés nélküli szabadságon tartózkodó kismama az állását. Jogutód nélküli megszűnésre kerülhet sor, például a munkáltató felszámolásakor vagy végelszámolásakor. Ilyen esetekben a munkavállalót megilleti az átlagkeresete és a végkielégítés mértéke, a munkabér és egyéb bérjellegű kifizetések biztosítása és megigénylése a felszámolás alatt álló cég dolgozói számára a felszámoló feladata. A felszámoló köteles kérni a Bérgarancia Alapból a bértartozások megelőlegezését az érintett munkavállalók számára, így a kismamák számára is.

Az sem mellékes, hogy a gyermekgondozásról visszatérő munkavállalónak, a visszatérést követő 30 nap után szintén minden további nélkül felmondhat a munkáltató rendes felmondással is. A Munka Törvénykönyve ugyanis a gyes lejártát követő 30 napig tartja felmondási védelem alatt a kismamákat. A közös megegyezés keretén belül bármikor megszüntethető a védelem alatt álló munkavállaló jogviszonya, mivel a felek akarat-megegyezésén és közös döntésen alapul. Ezt a gyakorlatban előszeretettel alkalmazzák a kismamákat továbbiakban foglalkoztatni nem kívánó munkáltatók, mivel az esetleges jogvitát és munkaügyi pert el lehet kerülni vele.

A kismamákat védő jogszabályok alapvető célja a népesség számának növelése, a munkáltatók és munkavállalók ösztönzése a gyermekvállalásra és ennek támogatására. Kérdés azonban, hogy ez az elképzelés megvalósul-e a gyakorlatban, elérik-e céljukat vagy éppen ellenkező hatást gyakorolnak az érintettekre. A munkaadókat és a gyermeküket váró vagy nevelő anyákat ugyanis inkább megosztják a jelenleg hatályos jogszabályok. A gyermeküket váró vagy gondozó anyukák felmondási védelme korántsem egyértelmű és minden munkaviszony-megszűntetésre kiterjedő pontja a Munka Törvénykönyvének, a munkáltatók a meglévő kiskapukat, ha akarják, ki tudják használni. Mindent összegezve: legcélravezetőbb, ha a munkáltató és munkavállaló közösen próbálja meg kitalálni akár távmunka alkalmazásával, akár részmunkaidős foglalkoztatással a mindkét félnek megfelelő megoldást, amit a kormány is támogat, például a kismamákat foglalkoztatóknak adott járulékkedvezmények nyújtásával.

Mohácsi Györgyi, HR Portal
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Apaszabadság: minden, amit tudni kell róla

2023. január 1-je óta jár 10 napos szabadság az apáknak gyermekük születése környékén. Ez az úgy nevezett apaszabadság. Teljes cikk

Kisebb munkaügyi jogsértéseket találtak a cégnél, ahonnan kirúgták a vendégmunkásokat betanító magyarokat

A közlemény szerint magyar munkaerő külföldiekkel történő kiváltása a jelenlegi jogszabályok szerint nem nyert egyértelműen bizonyítást. Teljes cikk

Diszkrimináció a munkahelyen: a várandósság miatti próbaidős elküldés a legjellemzőbb

Egészségi állapot, életkor, politikai vagy más vélemény, anyaság vagy nemzetiséghez való tartozás - tavaly ezen tulajdonságok miatt részesültek... Teljes cikk