kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Káoszt is okozhat az Olaszországban zajló sztrájk

Sztrájkolnak az olaszországi vasutasok, ami a tüntetésekkel és a rossz idővel egybeesve káoszt is okozhat egyes városokban.

Csütörtök éjféltől péntek este 9 óráig tart az olaszországi vasutasok sztrájkja, amelyet számos városban klímatüntetés kísér pénteken a baloldali mozgalmi csoportok csatlakozásával. A munkabeszüntetéshez a három legnagyobb vasúttársaság, a Trenitalia, az Italo és a Trenord dolgozói csatlakoztak. A sztrájk nem érinti a nagysebességű, valamint a repülőtéri járatokat. Rómát kivéve több nagyvárosban a helyi tömegközlekedés is leáll pénteken. A sztrájkban részt vesz a közigazgatási szakszervezetek egy része is.

A szakszervezetek a Greta Thunberg meghirdette klímatüntetéshez is csatlakoznak, amely Rómában a belváros utcáin vonul végig. Az olaszországi városokban szeptember 27-én tartott klímatüntetésen több százezren vettek részt. Most az úgynevezett "heringek" csatlakozását is várják, vagyis azokat a főleg fiatalok alkotta, baloldali csoportokat, amelyek néhány hete a Matteo Salvini vezette jobboldal ellen rendeznek megmozdulásokat.

Szeptemberben az oktatási miniszter igazolt hiányzást biztosított a klímatüntetésen résztvevő diákoknak, ezt azonban most nem garantálja számukra. A sztrájk, a tüntetések és a kedvezményes Black Friday bevásárlónap egybeesése, valamint a pénteken visszatérő rossz idő miatt teljes káosz fenyegeti az olaszországi városok működését.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk