kapubanner for mobile
Megjelent: 20 éve

Zuhanórepülés - légies leépítések Európa szerte

Az Alitalia sorsa a napokban dől el. A 20 700 fős személyzetből 5000 kerül elbocsátásra, de még ezzel a horribilis számmal sem listavezető az Alitalia a nemzetközi légitársaságok leépítési listáján.

Miközben az olasz légitársaság dolgozóinak sorsa a napokban dől el, addig a többi légitársaságnál már folyamatban vannak a leépítések.

Egy a Napi Gazdaság által közzétett felmérés alapján kiderült, hogy a 2001 szeptembere óta történt létszámleépítések nem csekély számú dolgozó elbocsátásával jártak. Míg a KLM 4500 főt küldött el és 650 millió euró megtakarítást kíván eszközölni mind a mai napig, addig a British Airways-nél a 650 millió fontos (!) megtakarítás már 13 000 fős leépítéssel járt.

Valószínűsíthetően a létszámleépítések hátterében az a tendencia áll, mely szerint a "fapados" légitársaságok a megtérülési árszínvonal alá, vagy addig csökkentették árukat. Mivel a nagyobb légitársaságok is kénytelenek a fapadosok árait a versenyképesség megtartása érdekében követni, ezért egyre nagyobb bevételkieséssel kell hogy számoljanak. A "gazdaságosság" jegyében történő leépítések azonban nem csekély mértékűek. A Swiss légitársaság 3000 főtől, az Iberia 2600 főtől vált meg az előbb említett időszakban, így nem remélhetnek sokat az Alitalia-nál sem, mivel ott az ötezres leépítési létszám már így is a 'finomított' változata az eredetileg tervezettnek.



A Napi Gazdaság jelentése nyomán
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk