kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Öregek a magyar gazdák, ezért 12 millió forintra pályázhatnak a 40 alattiak

A kormány a 2020-ig tartó uniós időszakban külön alprogrammal támogatja a 18 és 40 év közötti gazdálkodókat. A most megjelent felhívás 37,75 milliárd forintos keretére március elsejétől pályázhatnak az érdeklődők. Egy-egy fiatal gazda 40 ezer eurónak - kb. 12 millió forintnak - megfelelő uniós forrást nyerhet el. A megítélt összeget ötéves kötelezettségvállalás mellett, két részletben kaphatják meg - írja a Magyar Idők.

Kiírták a fiatal gazdálkodók indulását támogató pályázatot. A 40 év alatti, pályakezdő termelők gazdaságalapítására fordítható keretösszeg megközelíti a 38 milliárd forintot. A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint a felhívás az agrárium generációváltását, valamint a vidék népességmegtartó erejének növelését szolgálja. Ismert ugyanis, hogy az Európai Unió más országaihoz hasonlóan Magyarországon is növekszik a mezőgazdaságban dolgozók átlagéletkora, a gazdatársadalom öregszik.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a gazdálkodók 31 százaléka 65 év feletti, míg a 34 év alattiak aránya csupán 6,1 százalék. A gazdálkodói réteg elöregedésén túl jelentős probléma, hogy a szakismerettel rendelkezők aránya a 35 évnél fia­talabbak körében az uniós átlagnak csak a felét éri el hazánkban. A fiatal, pályakezdő mezőgazdasági termelők támogatása tehát elsődleges fontosságú az agrárium jövője szempontjából - írja a Magyar Idők.

Magyar Idők
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY

Az EY az Év Üzletembere díjra augusztus 10-ig lehet jelentkezni. Teljes cikk

Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára

Az érdeklődők általános újságírás, sajtófotó és videós újságírás kategóriában pályázhatnak a felhívásra. Teljes cikk

A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját

A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban több mint 90 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió... Teljes cikk