kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Napirenden van az újságírói kamara ötlete

Az elmúlt hónapokban felgyorsultak az egyeztetések az újságírói kamara létrehozásáról. Ennek a lényege az lenne, hogy nagyobb médiumoknál, lapoknál, tévénél, rádiónál internetes portáloknál csak kamarai tagok dolgozhatnának - írja az atv.hu.

Az év eleji információk arról szóltak, hogy az újságíróknak, nagy médiumoknak konkrét kötelezettségekkel kell majd számolni. Például, egy országos médiumnak tagja kellene lennie a kamarának, elfogadva a szervezet etikai és szakmai előírásait, valamint vállalnia kellene, hogy csak kamaratagokat alkalmaz - emlékeztet az atv.

A kamarán a Magyar Sportújságírók Szövetsége, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, valamint a Protestáns Újságírók Szövetsége már korábban is dolgozott. Januárban a kamaráért felelősnek Szöllősi Györgyöt, a Nemzeti Sport főszerkesztőjét, a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia volt kommunikációs igazgatóját jelölték meg.

atv.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk