kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

A Budapest Airport vállalta, hogy csökkenti széndioxid-kibocsátását

A Budapest Airport a Greenairport nemzetközi program adaptálásával vállalta széndioxid-kibocsátásnak csökkentését - írta a CSR Hungary.

A program elvárása, hogy a reptér vonja be a partnereket a széndioxid csökkentésébe.

Kis Ferenc, a Budapest Airport környezetvédelmi vezetője elmondta a CSR Hungarynak, hogy például egy francia modell széndioxid szempontjából tisztább, mert az elektromos hálózat 90%-ban nukleáris teljesítménnyel működik. De itt a lengyel példa is, ahol annyi szenes erőmű van, de korszerű, új repülőtérrel rendelkezik. Mégis rosszabb az egy utasra eső mutatója.

Vannak repterek, ahol nagyon jelentős a karbantartó tevékenység, amit nagy hangárokban végeznek. Sok áramot fogyasztanak és kevesebb az utas. Ezek megint hátrányban vannak.

A széndioxid-kibocsátás számításával foglalkozó program 4 szinten tanúsítja a világ több mint 180 jelentős légikikőtőjét. Az a célja, hogy a repülőterek csökkentsék a széndioxid-kibocsátásukat, és ösztönözzék a repülőtereket a karbonsemlegesség elérésére. A Budapest Airport az első szinten lépett be, ami azt jelentette, hogy a repülőtér felmérte a széndioxid-kibocsátását. A második szint, amit 2014-ben értek el, a csökkentésről szólt, majd 2015-ben a harmadik szintre léptek. A program elvárása, hogy a repterek a partnerekre is kiterjesszék a kibocsájtás csökkentési céljait.

A Budapest Airport programja emellett a hulladék kérdéséről (szelektív hulladékgyűjtésről) és önkéntes programokról is szól.

Évente pályázatot hirdetnek partnereiknek, hogy megismerjék a reptéren működő cégek tevékenységét. Van, amelyiknek van környezetvédelmi stratégiája, másoknak nincs. Tavaly három pályázó volt, idén már megduplázódott a pályázók száma.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
ESG-intézkedések - ilyen különbségek vannak a kkv-k és a nagyvállalatok között

A vállalatok nagy többsége szerint az ESG a jövőben rendkívül vagy nagyon fontos lesz üzleti működésük szempontjából – mutat rá a BDO... Teljes cikk

Sok vállalat a HR-re bízza a társadalmi felelősségvállalást, de forrást nem igazán ad hozzá

A hazai cégek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tekintetében, de távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a... Teljes cikk

Egyre többen váltanak munkahelyet a környezetvédelem miatt

Egyre növekszik azoknak a munkavállalóknak a száma, akik azért váltanak munkahelyet, mert nem értenek egyet az aktuális vállalat környezetvédelmi... Teljes cikk