kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

A béremelés nem oldja meg a hálapénz ügyét

Bár nem szeretik a hálapénzt, és szívesebben dolgozna olyan egészségügyben az orvosok többsége, ahol nincs paraszolvencia, azért minden hatodik általában elfogadja, írja a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (ReSzaSz) és a Szinapszis Kft. közös kutatása alapján a Világgazdaság. 60% szerint a béremelés egyedül nem oldja meg ezt a kérdést.

Az orvosok 96 százaléka hálapénzmentes egészségügyben szeretne dolgozni. 2013-ban még minden harmadik orvos azt gondolta, hogy a hálapénz valóban a hála kifejeződése, ez azóta nagyot változott. Már úgy gondolják, az emberek a megfelelő ellátást próbálják meg elérni vele, írja a Világgazdaság.

Az elmúlt három évben visszaesett a borítékot adó betegek aránya és az összegek is. Az orvosok 94%-a elutasítja a hálapénzrendszert - többségük (61%) a jelenlegi helyzetben azonban kénytelen elfogadni. Csupán 5% tarja morálisan elfogadhatónak és 1% természetesnek a paraszolvencia elfogadását. 33% teljes mértékben elutasítja.



A hálapénz rendszerének felszámolásához a béremelésen kívül az kellene, hogy egyes szolgáltatások megvásárolhatók legyenek a kórházakban. Például a saját orvos ellentételezésének törvényi szabályozásával 60% egyetért, 80% pedig a teljesítményarányos bérezéssel.

Világgazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nekem az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető - Andrási Zoltán bűnügyi technikus egy napja

"Minden ügy egy kihívás, de nem álmodom velük. Az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető. Ez... Teljes cikk

A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk