Megjelent: 7 éve

Két új taggal bővül a Waberer's igazgatósága

A Waberer's International Zrt. (Waberer's) bejelentette, hogy Lajkó Ferenc, vezérigazgató és Erdélyi Barna, vezérigazgató-helyettes személyében két új taggal bővül a vállalat igazgatósága. A két új igazgatósági tag operatív szerepkörük megőrzése mellett látja el az új tisztséget.

A tavaly nyáron megválasztott, korábbi 5 fős igazgatóság ezzel 7 fősre bővül, és a mostani lépésnek köszönhetően ismét lesznek operatív tagja is a testületnek. A változástól még kiegyensúlyozottabb döntési mechanizmust vár a vállalat.

A Waberer's-International Zrt. vezérigazgatója, Lajkó Ferenc a Hungarocamionnál és Volán Tefu Rt.-nél - mindkét cég a mai Waberer's International Zrt. elődje - szerzett széleskörű tapasztalatot fuvarozási területen. Később, 2005-től, a két jogelőd összeolvadását követően különböző vezetői funkciókat töltött be a Waberer's-nél kereskedelmi és fuvarozási operációs területen, és jelentős szerepet játszott a cégcsoport nemzetközi üzletágának kiépítésében. 2016 júliusi, vezérigazgatói kinevezését megelőzően, fuvarozási és szállítmányozási vezérigazgató helyettesként dolgozott a vállalatcsoportnál.

Erdélyi Barna több mint 15 éves tapasztalattal rendelkezik pénzügyi és a szállítmányozási területen. 2014-től gazdasági vezérigazgató-helyettes pozícióban vett részt a Waberer's vezetésében, majd két évvel később, 2016-tól az általános vezérigazgató-helyettes pozícióra való felkérést elfogadva, immár új pozícióból irányítja a hozzá tartozó területeket.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan... Teljes cikk

Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője

A klaszter Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. Teljes cikk

Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

A magyar egyéni és társasvállalkozások közel 40 százalékát képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek