Megjelent: 5 éve

Felértékelődött a diploma presztízse

Az Európai Bizottság statisztikai főigazgatóságának (Eurostat) egyik friss jelentéséből kiderül, hogy tavaly a diplomás fiatalok foglalkoztatási aránya Magyarországon (91,5 százalék) hat százalékkal haladta meg az uniós átlagot (85,5), ezzel a tagállami rangsorban a hetedik helyre léptünk - írja a Magyar Nemzet.

Aki ma Magyarországon diplomát szerez, nagyobb eséllyel és lényegesen hamarabb talál a végzettségének megfelelő állást, mint az elmúlt tíz-tizenöt évben bármikor, sőt az európai átlagnál is hamarabb - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a lapnak.

Az államtitkár azt is elmondta a magyar gazdaság az egyik legjobb mértékben szívja fel a friss diplomásokat, vagyis a magyar diplomának azonnali értéke van a munkaerőpiacon.

A 20-34 éves diplomások foglalkoztatási rátáját tekintve megelőztük Belgiumot, Ausztriát, Franciaországot.

Magyar Nemzet
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk