kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Ősszel újrakezdődhetnek a bértárgyalások?

Ha a 6,2 százalékra tervezett idei infláció magasabb lesz a vártnál, a szakszervezetek újabb tárgyalásokat kezdeményeznek a béremelésekről. A pedagógusok a hétfői megállapodást úgy értékelték, hogy az nem garantálja a béremelést. A PSZ nem számol ágazati sztrájkkal, de ennek lehetőségét sem tartja kizártnak.

A hétfői megegyezést három hónapos sztrájkfenyegetéssel tarkított vita előzte meg, mire végül 6,65 százalékos emelésben kiegyeztek a felek. A szakszervezetek az újabb tárgyalások lehetőségét azért vetették fel, mert azt szeretnék, hogy a bérek mindenképp őrizzék meg vásárlóerejüket. Szerintük a megnövekedett járulékterhek eleve 3,5 százalékkal apasztják az idén a kereseteket.

Arra ma még nincs javaslatunk, hogy magasabb inflációnál miként korrigálják a béreket - mondta a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke, Szabó Endre. Szerinte ez megtörténhet egy idei kiegészítéssel, de úgy is, ha a jövő évi bértárgyalásokon veszik figyelembe a magasabb infláció miatti keresetkiesést.

A munkaügyi tárcánál korainak tartják ezt a felvetést, mivel csak a jövő év elején derül ki pontosan, mekkora volt a 2007-es infláció, így most nem érdemes ezzel foglalkozni. Ha valóban magasabb lesz a pénzromlás mértéke, akkor sem nyílik sok lehetőség az idén további illetménykiegészítésre, hisz a mostani megállapodás is hetvenmilliárdos kiadással jár. Ezt az összeget úgy tudja előteremteni az állam, hogy a 2008. január 16-án esedékes 13. havi illetményt kifizetését előre hozza, és július 1-jétől havi részletekben fizet a szféra dolgozóinak.

Elégedetlenek a tanárok - ágazati sztrájk lehet
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete álláspontja szerint a hétfői megállapodás sem 2007-ben, sem 2008-ban nem jelent béremelést. Erre a két évre a megállapodás érdemi keresetemelkedést sem garantál - fogalmazott közleményében Kerpen András, elnök.

A kormány és az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság között született megállapodást eredménynek tartotta ugyan Varga László, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, de gyenge pontjának nevezte, hogy egyes elemei függnek a konvergenciaprogram sikerétől. Az átalakításoknak szakmai alapon kell megtörténnie, ami azért is fontos, mert a II. Nemzeti Fejlesztési Terv forrásai csak ilyen rendszerbe vonhatók be - fejtette ki.

Az érdekvédő a megállapodás előnyének tartotta, hogy az nem zárja le sem a 2008-ra, sem a 2009-re vonatkozó bértárgyalásokat. A szakszervezt által összeállított dokumentum szerint a megállapodás alapján a pedagógusok keresete 2007 júliusától - változatlan illetményrendszer mellett - 8,3 százalékkal emelkedik. A PSZ komolyan veszi, ami a megállapodásban szerepel, így azt is, hogy augusztusban elindulnak a 2008-ra vonatkozó bértárgyalások.

Varga László ugyanakkor közölte: a megállapodás nem az illetmények emelésére, hanem keresetnövekedésre vonatkozik, ezért végigviszik a korábban kilátásba helyezett aláírásgyűjtő akciójukat, miután az Országos Választási Bizottság jóváhagyta az ívet. Bíznak abban, hogy a szükséges 50 ezer aláírásnál többet sikerül összegyűjteniük. Ha 50 ezer aláírás összegyűlik, az Országgyűlésnek foglalkoznia kell a kérdéssel.

Az érdekvédő hangsúlyozta: a problémák elsődleges megoldási módja a tárgyalás, ezen az irányon nem is kívánnak változtatni. A PSZ jelenleg nem számol ágazati sztrájkkal, de az érdekvédelmi tömörülés vezetője nem zárta ki ennek lehetőségét.


Magyar Hírlap, Klubrádió
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk