kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

A magyar átlagbér, még mindig az osztrák negyede

A magyar gazdaságban erősödő munkaerőhiány megoldására hosszú távú jövedelemfelzárkózási program megalkotását javasolta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.

images

images

Az elnök fájónak nevezte a szakképzett munkaerő hiányát Magyarországon, de mint megjegyezte, a beindult növekedés olyan munkaerőigényt támasztott, amellyel korábban nem is számoltak. Ezzel együtt azonban az okok közé tartozik az ingázás, az elvándorlás is, és az, hogy egyre kevesebb az újonnan munkába lépők száma a fiatal korosztály fogyatkozó létszáma miatt - jelezte a a Nyugat-dunántúli Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségének 2017. évi regionális gazdasági évnyitóján.

Kitért arra, hogy a visegrádi államok között Magyarországon a legalacsonyabb a minimálbér, ezzel párhuzamosan európai szinten itt az egyik legmagasabb az adóék, vagyis a munkabéreket terhelő adók és járulékok mértéke. A magyar nettó átlagbér tavaly az osztrák nettó átlagbér negyedét sem érte el, de még akkor is csak a 40 százaléka lenne, ha semmilyen járulék nem rakódna a magyar bérekre.

Megoldás szavai szerint a hosszú távú jövedelem-felzárkózási program lenne, és ezzel együtt a termelékenység, a hatékonyság javítása, mert egy magyar kisvállalkozó termelékenysége csak harmada például egy osztrákénak. Szükség van a kutatás, a fejlesztés, az innováció növelésére, az együttműködésre más, versengő országokkal, továbbá a munkavállalók „általános közérzetének javítására”, amibe a lakhatás, az energia elviselhető költségei, az oktatás, az egészségügyi ellátás vagy infrastruktúra fejlesztésének igénye is beletartoznak - fogalmazott a kamara elnöke.

Cseresnyés Péter, az NGM munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a munkaerőhiány kezeléséről, mint legfontosabb teendőről beszélt. Elmondta, hogy 2013-ban a magyarországi cégek 8,9 százaléka, ma viszont 33,1 százaléka jelezte, hogy nehézségei vannak a munkaerő-toborzás területén, bár ez még nem veszélyezteti a működőképességüket. Meglátása szerint az inaktívak, a közfoglalkoztatottak és a regisztrált álláskeresők között van még tartalék, ez országos szinten mintegy 300 ezer embert jelent, miközben jelenleg körülbelül 80-90 ezer álláshelyet kellene ténylegesen betölteni.
Cseresnyés Péter úgy fogalmazott: a munkaerőhiány kezelésében a legfőbb motivációs eszköz a pénz. Itt kifejette a minimálbér emelésének jótékony hatásait, valamint a munkaerő mobilitásának támogatását, a közfoglalkoztatottak motiválását a versenyszféra irányába.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk